laligaloca

A mélyről indult kis ember igaz története, aki Dél-Amerika meghódítása után most Európában is nevet követelne magának.

Jorge Sampaoli története nem egy tündérmese. Marcelo Bielsához hasonlóan ő is a Newell’s Old Boysban kezdett futballozni, de egy súlyos sérülés hamar véget vetett a karrierjének. Az akkor 19 éves Sampaoli a kezdeti sokk után az edzői pálya felé kezdett kacsintgatni, és 1994-ben el is vállalta az argentin amatőr ligában szereplő Aprendices Casildenses irányítását. A közös munka nem tartott sokáig, de a távozása után Sampaoli szinte azonnal megkapta a Belgrano de Arequito kispadját, amellyel 1996-ban megnyerte az amatőr bajnokságot. Ez a szezon hozta meg számára a hírnevet, miután a rosariói La Capital című újságban megjelent róla egy fotó, amin a fák tövéből üvöltözik a játékosaival (Sampaoli nem ülhetett le a kispadra aznap). A képnek akkora sikere lett, hogy a Newell’s elnöke, Eduardo José López azonnal kinevezte Sampaolit a tartalékcsapat élére.

A legendás fotó (Sampaoli, 1996)

Az áttörés 2002-ben jött el, amikor Sampaoli megkapta az első profi edzői munkáját a perui Juan Aurich csapatánál. Úgy tűnt, hogy rögtön az első meccsén győzelemmel mutatkozik be, de hiába vezettek egészen a 88. percig, a meccset végül 2–1-re az Universitario nyerte. A balszerencsés kezdést pocsék folytatás követte, és a nyolcadik vereség után El Hombrecitónak (A kis ember – ahogy Argentínában nevezik) nem is volt maradása. A kudarc ellenére Sampaoli felkerült a futball térképére, és több kitérőt követően 2011-ben az Universidad de Chiléhez került. A siker itt hamar megtalálta, vezetésével a La U megnyerte mindkét chilei bajnokságot (Apertura, Clausura) és a Copa Sudamericanát is, utóbbit veretlenül, 21–2-es gólkülönbséggel. A csapat karaktert és identitást kapott Sampaolitól, aki már ekkor is szerepekben gondolkodott, és nem posztokban. A La U játéka a Bielsa-suli minden erényét magában foglalta a magas presszinggel, a pálya szélesítésével és a háromszöges játékszituációk keresésével. Bielsához hasonlóan Sampaoli is rengeteg időt töltött elemzéssel, a Kizanaro program segítségével játékszituációkat tervezett és a csapat letámadását is precízebbé tette.

Miután 2011-ben Jorge Segovia átvette az elnöki pozíciót a chilei szövetségben, Bielsa elhagyta a válogatottat. Azt a válogatottat, amely négy év alatt öntudatára ébredt, és amelyet szájtátva csodáltak az emberek a 2010-es világbajnokságon. Bielsa örökségét előbb Claudio Borghi vette át, majd 2012-ben érkezett Sampaoli. „Senki kedvéért nem fogjuk megerőszakolni magunkat. Azon leszünk, hogy ráerőltessük az akaratunkat az ellenfélre, legyen bárki is az.” – tette egyértelművé a hitvallását az argentin mester. Sampaoli meghagyta a 3-3-1-3-as formációt és a magas presszinget, amivel a 2014-es vb-n – a címvédő spanyolokat megverve és kiejtve – a nyolcaddöntőig jutott. A siker 2015-ben tetőzött, amikor Chile története során először nyerte meg a hazai rendezésű Copa Américát. Sampaoli a csúcsra ért, olyannyira, hogy év végén a FIFA év edzője szavazáson bekerült a top háromba (Guardiola és Luis Enrique mellett).

2016 nyarán Sampaoli azzal a céllal érkezett Andalúziába (karrierje során először Európába), hogy feledtesse a sorozatban három Európa Ligát nyert Unai Emeryt. A szurkolók közül sokan már a két elveszített szuperkupa után zúgolódásba kezdtek, de a Real és a Barca elleni eredményekből kár lett volna messzemenő következtetéseket levonni egy identitását kereső csapat esetében. Sampaoli számára az Espanyol volt az első mérföldkő és Quique Sánchez Flores 4-4-2-je.

2-3-3-2 vs 4-4-2

Mindkét mester a széleken akarta megnyerni a meccset, de más-más módon. Amíg Sampaoli megteremtette az ehhez szükséges körülményeket, addig QSF alkalmazkodott, és a Sevilla formációjából fakadó hiányosságokra építve dolgozta ki a meccstervet.

1) Sampaoli

A Sevilla már az első perctől kezdve óriási fölényben játszott, amit a középpálya megszállásával ért el: N’Zonzi, Sarabia és Fran Vázquez szinte az egész pályát bejátszották, az állandó mozgással és helycserével pedig lekövethetetlenek voltak. Kiyotake és Sarabia feladata volt az Espanyol összehúzása, amivel szabad területeket nyitottak meg a két szélső előtt (a Sevilla két gólját is szélről belőtt labda előzte meg).

Az egyenlítő gólt megelőző szituáció: öt sevillai (és gyakorlatilag az egész Espanyol) a 16-oson belül, Mariano teljesen szabadon.

2) QSF

Már a kezdőcsapatok ismeretében is lehetett sejteni a gólparádét, hiszen Sampaoli kétvédős felállása lehetővé tette, hogy az Espanyol szélsői kedvükre futkorásszanak. A magas presszing és a feltolt szélsők miatt nem volt egyensúly a Sevilla játékában, így labdavesztés után az Espanyol azonnal fordulni tudott, és Piatti és Pérez révén rendre gólhelyzetet alakított ki.

Espanyol kontra: Mariano és Vitolo messze lemaradva az Espanyol szélsőitől, a vendégek 4v3-ban érkeznek a kapu elé. Érdekesség, hogy szinte az összes sevillai a labda mögött helyezkedik.

Sampaoli pontosan tudta, hogy mit vállal, QSF pedig végig partner volt ebben a coming outban. A nyomasztó fölény és az ezzel járó mentális fáradtság a második félidőre felemésztette az Espanyolt, amelynek már nem volt ereje a kontratámadásokra.

A totális futball hivatalosan is megérkezett Sevillába (73%-os labdabirtoklás, 488 passz, 132 ellenében), ahol Sampaoli elsődleges feladata az lesz, hogy határt szabjon önmagának, elkerülve a szombatihoz hasonló „ki rúg többet” lutri meccseket. A védelmet illetően rengeteg opciója lesz, ha a sérültek (Rami, Escudero, Kolodziejczak, Trémoulinas és Carrico) visszatérnek, így még egyszer aligha látjuk őket ebben az összeállításban. De félreértés ne essék, ez a  6–4-es thriller nem a pocsék védelmek összecsapása volt, hanem az ellenfél hiányosságaiból profitálni kívánó edzők őszinte csatája.

A legnagyobb kérdés, hogy ezt a fizikailag igen megterhelő attraktív focit meddig fogja bírni a Sevilla. Jó párhuzam lehet a 2011/2012-es Bilbao, amelyik a döntőig menetelt az Európa Ligában, ott azonban végig alárendelt szerepben játszva simán kikapott Simeone Atléticójától. Közben pedig a BL-ről is lecsúszott, mert hiába volt a negyedik hely közelében a 25. fordulóig, az utolsó 13 meccsen mindössze 15 pontot szerzett. A Bilbao edzőjét akkor Marcelo Bielsának hívták.