ELMENTÜNK... 

0 komment

Kaja a hűtőben!

Itt elérhetők vagyunk: http://laligaloca.blog.hu/ 

A baszk csoda - Eibar, elemzés

0 komment

Baszkföld adja Spanyolország területének 1,4%-át, lakosságának 5%-át, míg elsőosztályú elemzés taktika eibar mendilibarlabdarúgó bajnokságának legjobb tíz csapatának 40%-át. Nem gyenge teljesítmény, meg kell hagyjuk. Az Athletic Club, Real Sociedad, Alavés, Eibar négyesfogat bebizonyította, hogy lehet kisebb költségvetéssel is nagyot álmodni, méghozzá nem is akármekkorát. Míg az első két csapat minden valószínűséggel az Európa Ligában szerepelhet jövőre, addig utóbbiak bár nem kvalifikálták magukat az európai hadszíntérre, mégis a topligák legnagyobb "felülteljesítői" között vannak, ráadásul meglehetősen magabiztosan. Kettejük közül is az Eibar esete érdekesebb, hiszen náluk már látható, nem csupán egy szezonos csodáról van szó, sokkal inkább egy koncepciózus építkezésről, amelynek titkaira úgy érzem, érdemes fényt deríteni. Elemzés.

La Liga 29. forduló - Helyre állt a világ rendje

0 komment

Sajnálattal közölendő a cím, mivel az utóbbi évek megszokott triója ismét összeállt a tabella első három helyén. Sevillában valami érthetetlen átok uralkodik, míg az Atleti idén először az andalúzok elé vágott a nagy rohanásban. 9 fordulóval a vége előtt lessük meg mi a helyzet a félsziget első osztályba sorolt területein:

Florin Andone: Játékra születtem!

0 komment

Florin Andone Deportivo csatár La Liga interjú

Pepe Mellel a galiciaiak sokáig veretlenek maradtak a La Ligában. A Mel-projekt szép ívet írt le a tartományi derbi elvesztéséig (Depor-Celta Vigo, 0-1): a Barca legyőzése mellett az Atletitől is pontot csentek a sasok. A kiesés ellen menekülő kék-fehér klub egyik alapembere a keret román válogatott csatára, Florin Andone, akinek fő célja, hogy benntartsa csapatát az első osztályban. Mininterjúval hangolunk a 29. fordulóra.

Setién távozásával a tiki-taka is elillan a szigetről?

0 komment

Quique Setién Las Palmas La Liga Gran Canaria tiki-taka derbi gallego

"Spanyolország braziljai" - ahogy a kanáriakat nevezik. Quique Setién 18 hónap alatt a bajnokság legszórakoztatóbb csapatává faragta a Las Palmast, de az utóbbi időben annyira elmérgesedett a helyzet az edző és a vezetőség között, hogy szombat délben Setién bejelentette, az idény végén távozik.

Az Atlético Madrid először nyert rangadót, Pepe Mel pedig a Barcelona legyőzése után a szezon legfontosabb meccsét veszítette el. Ez történt a 28. fordulóban.

La Liga, 27. forduló: derbi vasco és rengeteg fűszál

0 komment

27. forduló La Liga beharangozó

A BL- és EL-hullámvasút pszichedelikus körforgása után túrjuk be ismét a fejünket a LaLiga bugyraiba, amihez többek között egy baszk rangadó kínál ürügyet. Még mielőtt legyintenénk, hogy ez már smafu, akkor jó, ha felvéssük magunknak, kötelező feladatok behúzása okozott már meglepetést idén a nagyoknak: egy fűszálban is el lehet botlani. Egyre közelebb a vége, így az árnyzónából való menekülés és a nemzetközi kupaindulásért folyó harc döntő periódusába léptünk. ACHTUNG, achtung! - akartam volt írni: OJITO!

Azok a '90-es évek: Jan Urban és az Osasuna lengyel különítménye

0 komment

Osasuna lengyel Jan Urban Kosecki Staniek Ziober 90-es évek

Sorozatunk a 20. század utolsó évtizedének LaLiga-egyéniségeit mutatja be. Rovatunkban megénekeltük már John Aldridge (Real Sociedad) és Haim Revivo (Celta Vigo) spanyol kalandját, most pedig Pamplónába utazunk, ahol az Osasuna szekerét az évtized elején lengyel testvéreink tolták - Benyovszky Móric legnagyobb örömére. Terítéken Jan Urban és honfitársai, azaz a "los polacos de Osasuna".

laligaloca

blogavatar

"Mert a spanyol futball több mint a Barcelona és a Real Madrid!"

Facebook

Tabella

Widget powered by WhatstheScore.com