laligaloca

A világbajnokság rajtjáig górcső alá vesszük a spanyol nemzeti együttes csoportellenfeleit. Pulga tegnap bemutatta a hollandus fenevadat, így most a csípős déliek következnek. La Roja contra La Roja. De melyik az igazi? A hispán és a dél-amerikai "vörösök" a B-csoport második játéknapján, június 18-án néznek farkasszemet a Maracana stadionban. A világ által oly sokszor - könnyelműen - csak kézlegyintéssel elintézett "bányász" a brazíliai Mundiál meglepetése is lehet. A négyes fogat kérdése, hogy a Bielsa-filozófiát követő Sampaoli mester életveszélyes taktikája képes lesz-e megkeverni az előre borítékolt spanyol-holland továbbjutását. Figyelem, Chile komoly veszélyforrás!

Az idei klubszezon mindenkiben mély nyomokat hagyott, egy ritkán látható bajnoki döntővel, és a nemzetközi porond teljes hispán dominanciájával. Azonban nincs időnk elmerengeni az Atlético megismételhetetlen menetelésén, a Real történelmi BL címén, az Emery vezette Sevillán, vagy a Barcelona csalódást keltő teljesítményén. Három nap múlva ugyanis kezdetét veszi a világ legnagyobb (sport)eseménye, aminek a 'selección' címvédőként, de nem első számú esélyesként vág neki. Hajtás után egy trilógia első felvonása következik.

Két év böjt után végre újra csengetett a futár, hozta az ismerős Amazon-dobozt, benne két kőtáblára vésve 10 afféle parancsolat, amiről már első blikkre kiderül, hogy valami trükk lehet dologban, mert bármilyen különös, de mindegyik azt mondja: bakker, idén is vigyétek az aktuális nagy futballesemény spanyol blogját!

Két éve az Eb-n a Népsport keretein belül átmenetileg szüneteltetve az anyablogi tevékenységet Selecciónként futottunk, idén viszont megtartjuk a kitűnő La Liga Loca brandet, ami már csak azért is jó, mert. Az okok ilyesfajta tisztázása után pedig nem is maradt hátra más, minthogy metaforikusan mi is belekóstoljunk a brazil gyepbe, lefussuk az első melegítő sprinteket, térdhajlítsuk az első térdhajlításokat, és elblicceljük a fekvőtámaszokat - egyszóval, hajtás után jöjjön, mire is számíthatunk a seleccióntól idén nyáron...

Idén nyáron is attól fogunk reszketni, hogy hány klasszist és nagyon jó játékost lesznek kénytelenek eladni a jó csapatok, mert nem tudják megfizetni őket úgy, mint Angliában.

A legfájóbb számomra az, hogy szétvásárolják az Atléticót, Tiago már elment a Chelseabe, Mirandát pedig el fogja vinni a MU, Costa meg szintén a kékekhez tart. Meddig lesz ez még így?

Néha előfordul, hogy hiába erőlködik az ember, akkor sem tudja megfogalmazni a lényeget ahogyan szeretné. Úgy meg pláne nem, mint másnak sikerül: röviden, tömören, lényegretörően. A héten szerettem volna egy posztot írni a spanyol válogatott körül kialakult helyzetről, de Vicente del Bosque keresztülhúzta a számításaimat. A FIFA készített vele egy interjút, a kérdéseket pedig ezúttal "szakmabeliek" tették fel. Külön kiemelném Klinsmann kérdését és az arra adott választ, valamint a Xavinak szóló intelmet. Igazi felüdülés hallgatni magyar focin szocializálódott emberként. Spanyol és/vagy angolul tudók előnyben.

Induljunk el a kályhától, mivel bonyolult szituációt fogok leírni. Adva van 1995 késő nyara/ősze.

Első filmkocka: Magyarország kirakatcsapata a tavalyi év BL-csoportos Anderlechtjét kiverve a főtáblára jutott (évekig magyar csapattól egyedülálló módon, ráadásul az egy 16 csapatos nehezebb BL-sorozat volt, kis országok csapatai számára). Ekkor többek között a Real Madriddal került egy csapatba ez a zöld-fehér magyar csapat, amelynek alulírott rendkívül drukkolt, ekkor még nagyon kicsi gyerekfejjel. Aztán jött egy meccs egy oroszlánbarlangban, a nagy Real Madrid otthonában, ahol valami Raúl González Blanco 17 évesen szórt egy mesterhármast, a realosok meg hatot lőttek közben. Ott valami végleg eldőlt, de ez akkor még nem volt világos.

Második filmkocka: utána ez a kissrác minden kedden rohant haza az iskolából, hogy az Eurogólokat lássa az Eurosporton. Hál' istennek, a spanyol bajnokságot is minden héten mutogatták, akkor még Mijatovic is a Valenciában játszott (ez bizony az őskorban volt...), és akkor tűnt fel számára egy piros-fehér csíkos mezes, kéknadrágos madridi csapat, valami Atlético, aki lelkes játékkal, klasszis szerb edzővel a padon bajnoki címet hozott a Calderónba, olyan játékosok kergették a labdát Radomir Antic kezei alatt mint Caminero, Kiko, a kapus Molina vagy a csapat szíve, esze, motorja, Diego Simeone. Valahol itt dőlhetett el, hogy adott kissrácunk számára nincs más választás, mint a spanyol foci, és imádni annak két óriását, amelyek közül a sors úgy akarta, hogy mindkettő Madridban székeljen, és riválisai legyenek egymásnak, de a kiskölyök erről akkor még mit sem tudott. Aztán meg már késő volt. A tüzet és a vizet is lehet hát szeretni, valahogy így, lelkesen, gyermeki, őszinte módon - rivalizálás nélkül.

Egy ország, egy város, egy ősi viszály és két külön történet. Cibeles és Neptuno népe szombat este Ibéria délnyugati csücskében csap össze egy történelmi találkozón, mely édes álommal csábítja a finálé résztvevőit. A 10. BL-serlegét megszállottan üldöző Real Madrid földijével, az üstökös Atlético Madriddal borul egymásra, hogy eldöntsék, ki ül fel Európa trónjára.