laligaloca

Mégis mi folyik Sevillában? - teszi fel a kérdést magának a legtöbb futballszurkoló, hiszen egyelőre a Sevilla FC előkelő helyen áll a spanyol bajnokságban, a dobogóról csak visszatekintve látva a tavalyi BL-döntős Atlético Madridot, vagy az Európa Liga-elődöntős Villarrealt. A tavalyi hetedik hely után ez már önmagában is hatalmas előrelépésnek tűnik, ám az egész történet egy jól átgondolt, értelmes klubvezetési stratégiának a gyümölcse - így válik igazán széppé a történet. Mik is kellenek a sikerhez? Egy megfelelő elnök, egy kiváló sportigazgató, egy találékony edző és az új ötletekre nyitott tehetséges keret. Sevillában ezek közül minden adott, úgyhogy senkit ne érjen meglepetésként, ha netán a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is nagyot alakítanak. Most pedig ugorjunk egy fejest a csapat által szolgáltatott érdekességek tömkelegébe.

A jelenlegi elnöke a klubnak José Castro Carmona, aki 2013 óta igazgatja a csapat ügyeit, ráadásul mint látjuk egészen nagy sikerrel, ugyanis a klub egyre távolabb kerül attól a pénzügyi gödörtől, amibe 2001 környékén került. A csapat akkor esett ki az első osztályból, és komoly financiális gondokkal kellett szembe néznie. A pénzhiány ekkor arra ösztönözte a csapatot, hogy saját akadémiájára támaszkodjon, amely José Antonio Reyest és az ifjú Sergio Ramost is akkortájt termelte ki. Egész egyszerűen nem volt más választásuk, nem volt anyagi fedezet komolyabb nevek vásárlására, így a csapat el kellett hogy kezdjen gondolkodni és kihasználni a játékosnevelésben rejtőző potenciált. Ez az évek során némileg átalakult, hiszen a hangsúly átkerült az akadémiai nevelésről a játékosok felderítésére, viszont egy valami, pontosabban valaki állandó volt: Ramón Rodriguez Verdejo, ismertebb nevén Monchi.

AZ IGAZI SIKERKOVÁCS

Monchi sosem volt igazán jó focista, már persze ha a '90-es évek Sevillájának cserekapus posztja nem számít kiugró teljesítménynek. A következő évtizedben azonban végre igazán fontos szerepet kapott szeretett klubjában, igaz, ekkor már a pályán kívül. Csupán 32 éves volt, amikor övé lett a klub sportigazgatói tisztsége, és körülbelül ekkorra datálható a Sevilla 21. századi felemelkedésének kezdete. Az együttes éppen a másodosztály posványába volt beragadva, amikor ő megérkezett, majd felkavarta az állóvizet.

Első teendői közé tartozott, hogy egy erős utánpótlást és játékosmegfigyelői rendszert hozzon létre a csapatnál, amelyben az újonnan szerződtetett edző, Joaquín Caparrós is segítségére volt, így aztán elkezdődött az újoncok beépítése, akik közt megtaláljuk Jesus Navast, a fent említett Ramos-Reyes kettőst, vagy akár Diego Capelt. Azonban az igazán izgalmas az, hogy mindezt hogyan csinálja a még mindig csak 48 esztendős szakember.

"A Sevilla úgy van irányítva, mint egy vállalat, ahol minden területen a lehető legprofibbak dolgoznak szorosan együttműködve egymással, egy közös filozófia szerint. (...) Egy logikus, koherens felépítésünk van, amelyben a munkánk közösen jövedelmező: az egész többet ér, mint részeinek összege."

-Monchi (2007)

Monchi elmondása alapján a rendszer alapja az, hogy a jó scoutolás önmagában még nem elég a sikerhez, de még a zseniális feltérképezés sem. Három pillérre támaszkodik a Sevilla transzfereinek sikere. Ez a három a széleskörű mintavételre alapuló adatgyűjtés, ezek rendszerezése és értékelése, valamint a kiválasztott játékosok meggyőzése és megszerzése.

"Az igényeket pontosan felmérni nem könnyű, de még azokat az adatokat sem, amelyek könnyen elérhetőek, mivel sokszor nem elég pontos a körülírás. Ha csak gólerős csatárt keres egy adott csapat, vagy jól fejelő középső védőt, az könnyen lehet vakvágány is, és valamiért mégsem válik be. Azt a valamit lehet nagyobb körültekintéssel minimizálni. Minél több a számításba vett tényező, annál kisebb a hibafaktor, ez az az elv, amelyre a Sevilla sikere támaszkodik. A Sevilla hálózata nagyon aprólékosan térképez fel egy leendő játékost, lássuk, hogyan!

Monchi stábjában tizenhat ember figyel egy sor bajnokságot, és az első öt hónapban nem is tudják még pontosan mit vagy kit keresnek, csak adatot gyűjtenek szorgalmasan, és rendszerszinten. Minden hónapban létrehoznak egy ideális tizenegyet minden megfigyelt ligából. Decemberben elkezdik figyelni a játékosokat különböző kontextusokban: otthon, idegenben, nemzetközi meccseken – hogy minél szélesebb profil készüljön. Utóbbi azért fontos, mert a nemzetközi porond a Sevilla igazi vadászterepe, mivel a klub Európa Liga-specialista lett. Köszönhetően annak is, hogy ligán belül nem tudta felvenni a versenyt a Monchi-korszak elején még csak 2 (később 3) tradicionális naggyal, az európai kalandok viszont pont megfelelőek voltak a klub kaliberje számára."-írta Equinox a Monchiról szóló posztjában.

Ezt követően aztán elkezdődik az egyeztetés az edzővel, aki közli az igényeit a stábbal. Ők a körülbelül 250 fős listájukból kikeresik azon játékosokat, akik megfelelnek az edző elképzeléseinek, majd következhet a kiválasztási procedúra. Figyelembe kell venniük a játékos mentális adottságait, a riválisokat a piacon, vagy akár a mozdíthatóságot. Ha mindezek megvannak, jöhet az igazolási fázis.

A klub preferenciái az utóbbi időben láthatóan eltolódtak a Ligue1 és a francia piac irányába, amelyet Monchi meg is tud indokolni:

"Taktikailag és fizikálisan a francia elsőosztályú focista az egyik legkomplettebb játékos a piacon, tökéletesen beleillik az elképzeléseinkbe. Például Krychowiak a Reims-ből érkezett, ám azonnal alkalmazkodott a La Ligához. És pénzügyileg is alacsonyabban van a léc, az igazolási összegek és a fizetések is beleférnek a költségvetésünkbe. Szóval, egyszer sem csalódtam bennük az elmúlt tíz évben."

-Monchi (2015)

Nincsen állandó megfigyelőjük Franciaországban, azonban amint egy játékos iránt elkezdenek édeklődni, kiküld néhány embert helyszínen "scoutolni", hogy összesen lássák nagyjából tízszer az adott futballistát, minden egyes meccs után részletes riportot küldve róla a klubnak. Monchi is megtekint körülbelül nyolcvan meccset egy évben a francia ligából, így év végére minden csapatot ismer többé-kevésbé, és lesz 80 név a listáján, akiket érdemes közelebbről figyelni. A végső döntés és az utolsó lépések persze mind az övé, így szeret személyesen találkozni a játékossal, mielőtt leigazolják, hiszen ezzel is képesek csökkenteni a kockázatot.

Így került a csapathoz Mariano, Krychowiak vagy Gameiro is, mindannyian meghatározó játékossá nőtték ki magukat az andalúz városban. Ez a fajta tudatosság jól megfigyelhető az edzőválasztásaiknál is, hiszen Joaquín Caparrós, Juande Ramos vagy Unai Emery is megfordult náluk, ráadásul itt lettek először igazán sikeresek (Emerynél ez csak trófeákat tekintve áll fenn, hiszen Valenciában is szép éveket töltött). Ebbe a sorba próbál majd illeszkedni Jorge Sampaoli, aki Chile nemzeti csapatával már bizonyította, hogy egy ígéretes, bár már nem olyan fiatal edzőről van szó, Európában azonban most mérettetik meg először. Nagyon úgy tűnik, nem kell csalódnunk benne.

A LEGÚJABB ARGENTIN SZTÁR

És ilyenkor nem Viettora vagy Kranevitterre gondolunk a csapatból, hanem annak edzőjére, Jorge Sampaolira. A Newell's Old Boys exjátékosa sose lehetett focista a legfelsőbb szinten egy 19 éves korában elszenvedett súlyos sérülés miatt, azt pedig, hogy mire vihette volna sosem tudjuk meg. 1994-ben fogott bele az edzői szakma gyakorlásába, kezdetben még amatőr szinten, még bajnokságot is nyert, majd egy újságban róla megjelent fotót követően - eltiltottként egy fa mellől üvöltözött játékosainak - kinevezték a Newell's tartalékcsapatának élére. A profi munkaszerződésre azonban egészen 2002-ig kellett várnia, azonban a perui Juan Aurich csapatánál hamar megelégelték a sikertelenséget, és elbocsátották. Egy kalandos, ám sikerekben nem túl gazdag szűk évtizeddel később azonban szerződtették az Universidad de Chilénél, akikkel behúzta az Aperturát, Clausurát és a Copa Sudamericanát is. A chilei válogatottnál ezt követően ki is nevezték szövetségi kapitánynak, amit egy vb-nyolcaddöntővel és egy Copa América-győzelemmel hálált meg, majd 2016 nyarán következett a Sevilla.

Játékfelfogását talán legjobban Bielsáéhoz lehet hasonlítani, ám ő nem szereti, ha El Loco utódjaként emlegetik. Mint mondja, saját stílusa van, és reméli, egy nap az emberek majd emiatt fognak rá emlékezni, nem pedig Marcelo Bielsa hasonmásaként. Proaktív stílus jellemzi általában csapatait, nem szereti ha neki kell alakítania a felfogásán, inkább ő szeretné ráerőltetni játékát az ellenfélre. Már a La U-nál megmutatkozott, hogy imádja a háromszögeket és a gyors, kombinatív játékot, ám ennek igazi mivoltát az átlag európai focidrukker csak idén láthatja közelről.

Rendkívül alapos, jó edzőhöz méltóan elsőként érkezik az edzőközpontba, és utoljára hagyja el azt. Az Universidadnál végzett munkája utólag is kiváló ötletbörzét és érdekességek tárházát biztosítja minden érdeklődőnek.

Na mindez persze nem lenne még elég önmagában a sikerhez, találni kell egy befogadó közeget, azaz egy megfelelő játékoskeretet, amely betartja az utasításokat és megfelelően végre is hajtja azokat. Sevillában ez is adott.

A JÁTÉKOSKERET

A kapusposzt mindig is érdekes poszt volt Sevillában. Az évek során olyan játékosok álltak az andalúzok gólvonalán, mint Andrés Palop, Javi Varas, Diego López vagy Beto. Mindannyian kiváló kapusnak számítottak a csapatnál töltött esztendőik alatt, azonban az elsőként említett Palopon kívül mindenkiből hiányzott valami különleges, ami a kiváló és a klasszis közti szint megugrását jelentette volna. Jelenleg Sergio Rico tölti be a posztot, az azonban még kérdéses, vajon neki sikerül-e tovább jutnia, mint elődjeinek. Lábbal magabiztos, még ha nem is emelkedik Neuer-i magasságokba, védések tekintetében megbízható. Szóval egyelőre nem kiugró, de bízzunk benne, hátha lesz kihívója David de Geának a válogatott kapujában.

A védelemben szintén találunk érdekességeket, például a szélsőhátvédek szintet ugrottak játékban. Mariano Coke távozásával kérdés nélkül megszerezte magának a pálya jobb szélét, ami köszönhető fogékonyságának is a Sampaoli-focira, hiszen gyors, érti a kombinatív játékot, és az ellenfél tizenhatosánál sem ijed meg a kihívásoktól. Escudero mindig is egy megbízható balhátvéd volt, azonban extrát eddig sosem nyújtott, idén azonban ráérzett szerepére, és úgy tűnik, a négyvédős felállás alkalmazása esetén az ő tagsága a kezdő tizenegyben is be van biztosítva. A középhátvédek terén szintén érdekes amit látunk, hiszen itt is a rendszerben váltak kiváló focistákká a játékosok, ami ha úgy nézzük, ismételten Sampaoli érdemeit bizonyítja. Rami, Pareja, Mercado és Lenglet a jelenlegi négy bevethető játékos a posztra, és mindeddig úgy tűnik, jól elélnek az argentin mester taktikájában. Első kettő lassabb játékos, ennek következtében az előretörések általában Mercado feladatai közé tartoznak, aki nem ritkán a védelem jobb oldalán kap lehetőséget. A friss érkező Lenglet tűnik a legtehetségesebbnek mindannyiuk közül, hiszen jól olvassa a játékot, ezáltal képes elindítani a támadásokat, valamint becsúszó szerelések nélkül megakasztani az ellenfél rohamait, helyezkedésének köszönhetően. Azonban ha őszinték vagyunk, beláthatjuk: ez a csapatrész meg sem közelíti azon csapatokét, akikkel versenyezni próbálnak, leginkább a szervezettségnek köszönhetik hogy ilyen jól muzsikálnak.

A középpályához érve viszont minőségi ugrást érzékelünk az emberanyagban. Bár a csapat motorja, Éver Banega 2016 nyarán Milánóba költözött, még így is a csapat talán legerősebb részének tekinthető. A védekező középpályás posztra mindjárt három minőségi játékosuk van, akik a Krychowiak által hagyott űrt igyekeznek betölteni. Iborra a csapat kabalájának is tekinthető, és bár időnként bohókásan fest esetlen mozgásával, rendkívül termékeny poszttársaihoz viszonyítva, már van duplája és triplája is a szezonban. Kranevitter az Atléticótol érkezett kölcsönbe, azonban bár kiváló adottságai vannak, mindeddig nem tudott megragadni a csapatban. Ellentétben Steven N'Zonzival, aki idénre megtáltosodott, és hátulról időnként egészen kiemelkedően mozgatja a csapatot és radírozza le az ellenfél támadóit egyidőben. A támadó középpályás poszt a legkiemelkedőbb a csapatban, ahol Pablo Sarabia, Correa, Samir Nasri, Vázquez, Ganso és Vitolo is szerepet kaphat. Mindegyikük kiválóan érti a játékot, és technikailag sem kifogásolhatóak. 

Támadásban pedig Vietto, Wissam Ben Yedder és Stevan Jovetic igyekszik befejezni a társak által kialakított ígéretes helyzeteket, ami azt illeti nem is sikertelenül. Ráadásul mindannyian bevonhatóak az összjátékba és a széleken is képesek futballozni. Összességében tehát egy egészen kiváló keretet válogatott össze Monchi, még ha az előző évekétől kissé el is marad, Sampaoli nem panaszkodhat rájuk.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Folytatás következik, hiszen ez még csak a felvezető poszt volt, a következő részben beleássuk magunkat a Sevilla játékának részleteibe.