Sevillai sikersztori - I. rész

0 komment

Sevilla Monchi Sampaoli

Mégis mi folyik Sevillában? - teszi fel a kérdést magának a legtöbb futballszurkoló, hiszen egyelőre a Sevilla FC előkelő helyen áll a spanyol bajnokságban, a dobogóról csak visszatekintve látva a tavalyi BL-döntős Atlético Madridot, vagy az Európa Liga-elődöntős Villarrealt. A tavalyi hetedik hely után ez már önmagában is hatalmas előrelépésnek tűnik, ám az egész történet egy jól átgondolt, értelmes klubvezetési stratégiának a gyümölcse - így válik igazán széppé a történet. Mik is kellenek a sikerhez? Egy megfelelő elnök, egy kiváló sportigazgató, egy találékony edző és az új ötletekre nyitott tehetséges keret. Sevillában ezek közül minden adott, úgyhogy senkit ne érjen meglepetésként, ha netán a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is nagyot alakítanak. Most pedig ugorjunk egy fejest a csapat által szolgáltatott érdekességek tömkelegébe.

19. forduló: Az élmezőnyben a helyzet változatlan

0 komment

A Sevilla csak nem akar leállni, az Atlético pedig mintha kifújni látszana az elmúlt évek bravúros szereplései után, immáron hét pont a lemaradásuk andalúz riválisaikkal szemben, míg a várhatóan majd tavaszra magára találó Barcelonával szemben is hat egységes hátrányt halmoztak fel, így Simeone fiai talán jobban tennék, ha innentől a BL-kvalifikációval járó negyedik helyüket őriznék. Mindeközben a kiesők mezőnye is kezd körvonalazódni. Komolyabb meglepetések nem születtek a fordulóban, de érdekes meccsekből volt bőven, hajtás után ezeket listázzuk.

Pitarch:  Nem tudtam tovább képviselni, amiben nem hiszek!

0 komment

Valencia Pitarch interjú krízis

Teljes a zűr Valenciában: harmadik edzőjét tapossa a klub, mely jelenleg a kiesés ellen menekül. A múlt héten az együttes sokat kritizált sportigazgatója, García Pitarch is bedobta a törölközőt (január 7-én mondott le), ráadásul az átigazolási időszak közepén. Lemondásának okait egy sajtótájékoztatón ismertette, mellyel újabb fejezetet nyitott a lezüllesztett Valencia vergődésében.

La Liga - 17. forduló: Zidane és a rekord

0 komment

Real Madrid Zidane rekord La Liga

Minden szempár a Real Madridra szegeződik a La Ligában, hiszen történelmi lépés előtt áll a Zidane-éra: a királyi együttes a kieső helyen senyvedő Granada ellen beállíthatja a Luis Enrique Barcelonája által tartott 39 mérkőzéses veretlenségi sorozatot.

Voro: Ezúttal megkaptam a teljes bizalmat!

0 komment

Valencia Voro

Voro, már megint Voro. Immáron ötödször. A Valencia-család méltán elismert tagját, aki több mint egy évtizede (egészen pontosan 2005 óta tagja az első csapat vezetőségének) szolgálja a klub Chét, ismét kormányrúdhoz lökte az élet. Nagy hátbaveréssel és csodavárós (kárörvendős?) mosollyal az arcán. Salvador González Marco, vagy ahogy mindeki ismeri, Voro pénteki kinevezése óta ma este vezeti csatába először a Valenciát, melyet a Celta Vigo hív tetemre a Király-kupában. A bántóan szerény mesterrel az AS.com beszélgetett. Az interjú egy rövid kivonatát közöljük.

laligaloca

blogavatar

"Mert a spanyol futball több mint a Barcelona és a Real Madrid!"

Facebook

Tabella

Widget powered by WhatstheScore.com