Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hasta el último minuto

0 komment

la liga barca real madrid valdano paco jemez tenerife

Mielőtt még egy kézlegyintéssel elintéznénk a két gigász mai meccsét és vele a bajnoki címmel járó izgalmakat, ugorjunk kicsit vissza az időben. Nem is olyan régen a Barcelona hazai pályán maradt alul a csalódást keltő Valenciával szemben, amivel a hosszú hónapok alatt összeszorgoskodott előny gyakorlatilag semmissé vált. A bajnokság megszűnt maraton lenni többé, helyette egy öt fordulós sprint vette kezdetét. A sprint lényege, hogy nem hibázhatsz, minden egyes levegővételnek, mozdulatnak döntő jelentősége van. Ebben a kegyetlen mentális teherrel járó versenyfutásban az Atlético Madrid botlott meg először, amivel búcsút is intett a La Ligának. Maradt tehát a két örök rivális, a Barcelona és a Real Madrid. Tiszta sor, hogy a blancók csak akkor lesznek bajnokok, ha megverik a Deportívót és közben a Granada pontot rabol a katalánoktól. Ehhez egyébként a spanyol futball Platinije is adhat egy kis extra motivációt, ami tegyük hozzá gyorsan, teljesen jóhiszemű ilyen helyzetben.

Pacóval nem érdemes szarakodni, mert letépi a fejed!

0 komment

Rayo Vallecano Lass Paco Jémez Király-kupa Getafe

Ezt most már Lass is tudja. Habár a guineai támadónak jól ment a Király-kupában, gólt is szerzett a Getafe ellen (Rayo Vallecano-Getafe, első mérkőzés, 2-0), Jémez mégis lecserélte a 70. percben, amit a játékos nehezményezett. A hiszti felpiszkálta az alvó oroszlánt, aki majdnem ölre ment az igazáért a nyafka labdarúgóval.

2014 - Leg, leg, legnagyobb pofára esések

0 komment

Nyakunkon az év vége, így elkerülhetetlenek az összeállítások. Nem is tudom, hogy vezessem be az első kategóriát: A lónak is négy lába van, mégis megbotlik? Ciki. Szóval, blama. Mármint döntő pillanatban pofára esni, ráadásul több tízezer ember előtt a helyszínen és milliónyi tv-re tapadó szempár ölelésében. Hát, van benne valami. A 2014-es visszaemlékezésünk első felvonásában a legnagyobb bukásokat énekeljük meg, a szó szoros értelmében. Pedro, Bale és Paco Jémez.

laligaloca

blogavatar

"Mert a spanyol futball több mint a Barcelona és a Real Madrid!"

Facebook

Tabella

Widget powered by WhatstheScore.com