Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Leg leg leg kapusok

0 komment

Ahol Zamorák, Cañizaresek, Casillasok, De Geák, Zubizzarreták, Arconadák teremnek, vagy ahol Navasok, Caballerók, Courtois-k, Ochoák és Kamenik tűnnek fel vagy igazolnak oda, az a bajnokság mondhatjuk, hogy kapusnagyhatalom, így mindig van írnivaló a portásokról. Nem volt ez másképp a 2014-es évben sem, ezekből válogatunk, a teljesség igénye nélkül, szubjektívan, emlékeink között kutatva, mutatunk nektek egy csokrot emlékezetes teljesítményekből a 2014-es naptári évből.

2014 - Leg, leg, legnagyobb pofára esések

0 komment

Nyakunkon az év vége, így elkerülhetetlenek az összeállítások. Nem is tudom, hogy vezessem be az első kategóriát: A lónak is négy lába van, mégis megbotlik? Ciki. Szóval, blama. Mármint döntő pillanatban pofára esni, ráadásul több tízezer ember előtt a helyszínen és milliónyi tv-re tapadó szempár ölelésében. Hát, van benne valami. A 2014-es visszaemlékezésünk első felvonásában a legnagyobb bukásokat énekeljük meg, a szó szoros értelmében. Pedro, Bale és Paco Jémez.

16. forduló – Ho-ho-ho!

0 komment

A nemzetközi kupák sorsolása után jön az aktuális spanyol bajnoki forduló, amit ezúttal szűkre szabva harangozunk be, mivel blogszempontból leginkább karácsony előtti szopófordulónak tűnik - annak legalábbis, akire a beharang esik, tehát nekem. Amikor ezt gépelem és felviszem a blogfelületre, akkor éppen szerda van; csütörtökön, miközben egész nap vonatozom, a srácok kitűnő csapatmunka keretében megtömik képekkel a posztot; ma pedig együtt lepődünk meg a végeredményen, ha a nap folyamán valamikor gép elé kerülök... Ríltájmban persze valójában még csak szerda van, és csak remélem, hogy péntekre pufók angyalkák és repülő rénszarvasok közé szorulnak a betűk, de akárhogyis lesz, hajtás után itt a 16. forduló, ho-ho-ho!

Fernando Roig - aki felépítette a Villarrealt

0 komment

Villarreal egy ötvenezer lelket számláló település, Valenciától egy órányi vonatútra. A település Submarinónak becézett egyletnek köszönhetően került fel a világtérképre. A Villarreal 1998-ban jutott fel először az élvonalba, 10 évvel később, a Real Madrid mögött a második helyen végzett a spanyol első osztályban, úgy, hogy 10 pontot vert a 3. Barcelonára. 2006-ban a Bajnokok Ligájában egészen az elődöntőig menetelt. A klub történetében fordulópontot jelentett Fernando Roig szerepvállalása, aki pénzt és időt nem sajnálva, megszállottan építette fel az egyesületet. Az interjúért köszönet Farkas Norbertnek, aki a Sport TV Fieszta című műsorában beszélgetett a Villarreal elnökével.

15. forduló - baszk derbi, a futballszerelem

0 komment

A BL-en és az EL-en megpattanva zuhan ránk a 15. forduló, mely baszk rangadóval édesget a tévé elé. Figyelem, már pénteken résen kell lenni, mivel a Real hétközben nyitja meg a játéknapot. Hajtsunk a rostjára!

14. forduló: Megyünk tovább

0 komment

"Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb."

- Bill Shankly

Mérkőzésen innen és túl - ez a spanyol futballháború?

0 komment

Az Atlético Madrid-Deportivo vasárnap lejátszott bajnokija előtt összecsapott egymással a madridi Frente Atlético és a galiciai Los Riazor Blues radikális szurkolói csoport. A heves ütközet emberéletet követelt: a negyvenes éveit taposó Francisco Romero Taboadát, aki a Los Suaves (gyengédek) tagjaként aktív szerepet vállalt a sajnálatos eseménysorozatban, előbb megverték, majd testét a Manzanares folyóba dobták. Életét a helyszínre kiérkező rendőrök és tűzoltól próbálták megmenteni, de a kórházba szállítás után az áldozat belehalt a sérüléseibe. A mélyen elszomorító eset nem mindennapos a spanyol labdarúgásban, igaz, a hozzá hasonló tragédiák nem is precedens nélküliek. 1982 óta 9 áldozatot szedett már a spanyol huliganizmus.

13. forduló – Kinek lesz balszerencséje?

0 komment

Európai kupameccsek után újra itt van a hétvége, bajnoki fordulóval, a szokásos órákban vár minket Ibéria legszínvonalasabb szórakoztató intézménye, az elsőosztályú focibajnokság! Egyeseken kiütközhet a fáradtság, másokon a formahanyatlás, megint mások pedig új erőre kaptak, az őket ért impulzusok és a motiváció állandó változása nem hagyja unalomba fulladni a cirkuszt. Hajtás után megnézzük, mire számíthatunk!

12. forduló: Megfertőzi a nagyokat a ’FIFA-vírus’?

0 komment

Valószínűleg mindenki sajnálja, hogy ilyen hamar véget értek a válogatott meccsek, és újfent a kedvenc klubcsapatának szurkolhat. Mi is így vagyunk ezzel, kénytelenek vagyunk visszatérni a szürke, monoton hétköznapokhoz, amikor is az egyoldalú bajnokságunk, izgalommentes fordulóit vesszük górcső alá. A 12. etap legnagyobb kérdése, hogy a három óriás megtépázott játékosainak mennyire lesz kedve bohóckodni focizni a Bajnokok Ligája előtt. Papíron kötelező meccsek, de a 'FIFA-vírus' könnyen boríthatja a papírformát. Tovább után erről is szót ejtünk.

Huelva, azaz a bölcső és a fehérorosz gyógyír

0 komment

A megtépázott spanyol armada Huelvában fogadja ma este a fehérorosz nemzeti együttest. A helyszín szimbolikus, hiszen a liga és a spanyol szövetség is a régióhoz köti a hispán labdarúgás bölcsőjét. Az Európa-bajnoki selejtezőre készülve Del Bosquénak nem volt könnyű dolga: először a Diego Costa-ügy, majd Cesc Fábregas távozása keltett hullámokat. Nincs rend, törékeny az egység. Most kell erőt mutatni.

Gento: Cristiano Ronaldo a 21. század Alfredo Di Stéfanója!

0 komment

Rég hallatta a hangját. Most sem a szereplésvágy csábította a sajtó célkeresztjébe, hanem egy futballünnep lökte a rivaldafénybe. Francisco Gento López, vagy ahogy mindenki ismeri, Paco Gento, a "hőskorban" tette le névjegyét a Real Madridnál. Olyan csapattársak halványították csak el csillogását, mint Di Stéfano vagy Puskás. A kantábriai szélviharnak becézett Guarnizo-i születésű szélső októberben ünnepelte 81. születésnapját. A páratlan statisztikával rendelkező blancóval az AS.com munkatársa beszélgetett. Interjú.

10. forduló - Hardcore

0 komment

2, azaz kettő, azaz KETTŐ pont választja el egymástól a tabellán az első és az ötödik helyezett csapatokat, amiben az a különös, hogy mindez akkor történik, amikor nem a harmadik, hanem a tizedik fordulóra kanyarodunk. És nem azért szerepel az előző mondatban egy rakat szám, hogy kifejezzuk az aritmetika iránti vonzalmunkat, hanem azért, hogy rámutassunk, mitől különleges az idei szezon: attól, hogy sokszereplős verseny van. Hardcore. Egyelőre legalábbis.

Nem pontosan emlékszünk, mikor fordult elő utoljára ilyesmi, és nem tudjuk, meddig tart idén, de amíg van, addig örvendezünk. Mert az ugyan fasza, hogy minden évben akad egy spanyol csapat, amelyik odavágja magát (legyen az a Málaga, a baszk klubok, vagy éppen az Atléti), de az igazán fasza az lenne, ha ezek a teljesítmények nem felejtődnének el már a következő szezonban, hanem legalább páréves konjunktúrákat fenn tudnának tartani. Ebben a szellemben vezetjük fel hajtás után a tizedik fordulót, miközben az is kiderül, hány gólt vágott eddig az isteni Larrivey (hello Cagliari-blog!), és miközben olyan dolgokon is elmerengünk kicsit, mint a hétközi LFP-gála madridi tarolása, vagy éppen a nyomasztó kérdés, hogy Barcelonában pontosan ki is pihentet kit a BL-játéknap előtt. Hajrá!

El Clásico - a júdások

0 komment

Az el Clásico mindig is többről szólt, mint a futball. Történelmi, gazdasági, politikai és kulturális melldöngetés terebélyesedett a labdarúgó-mérkőzésre, mely sokszor oly hatalmas árnyékot vet, hogy az apropóját adó sportesemény eltörpül mellette. A felfokozott érzelmi hangulatban a két klub között keringő játékosokra a "júdás" bélyeget sütötték az elhagyott egyesület szurkolói. Lássuk, kikből lettek páriák egyik, illetve másik oldalon. A futballklasszikus legnagyobb júdásai következnek.

9. forduló - Nagyon pina!

0 komment

Világ életemben csábított a gondolat, hogy egyszer Lóri életbölcsességét megosztom a nagyvilággal. Jelentem, eljött a pillanat. Mielőtt akár csak egy ujjpercemet is megtáncoltatnám a klaviatúrán elklásszikós örömódát zengve, szögezzük le: a puncinál nem létezik jobb ezen a kerek világon. Az üzenet alap igazságával kár is lenne vitába szállni! S ha bárki azt hinné, az abszolútum - itt a fogalmat nem a hegeli filozófia értelmében használva - önmaga tökéletességében minden fokozástól mentes, téved! Ha valami minden képzeletet felülmúl, na, arra használjuk a nagyon pina kifejezést. Így felvezetve a beharangozót, látva a 9. forduló kínálatát, előljáróban engedjetek meg annyit: Nagyon pina lesz! Hajtsunk is a lényegre!

8. forduló: Beindul az edzőkeringő?

0 komment

Jelentjük a Liga a selejtezők után visszatér, és így a mondókánk elején ejtenénk is néhány szót erről a keserédes spanyol válogatottról. Míg itthon úgy érezzük végre beérett Pinyő munkássága Dárdai Pál felkavarta a poshadt magyar állóvizet, addig az Ibériai-félszigeten sokan már Del Bosque fejét követelték a Szlovákia elleni bukta után.

A Spanyol csapat 8 év után veszített EB-selejtező mérkőzésen

Diego Maradona - a futballisten, aki megbukott a Nerviónban

0 komment

Sevilla FC Sevilla Bilardo Diego Armando Maradona kudarc

Az eset nem ma történt, de a spanyol labdarúgás lakmuszpapírján mély nyomokat hagyott. Diego Armando Maradona Dél-Amerikából szédült át az Ibériai-félszigetre, ahol azonban a barcelonai rongyrázás nem érdekelte. A nép hőse akart lenni, így két éves katalán futballtánc után (1982-1984) meg sem állt Nápolyig. A búgó mandolin és a ringatózó halászhajók hazájában felért a csúcsra - tán még annál is fejjebb. Majd jött a kokó, és a drogos éjszakák csábító karjaiból történő kényszeres menekülés. A segítő kezet ekkor a Sevilla nyújtja, mely izgatottan várja az "isteni" csodát. Diego Maradona rögvest lázba hozza a Nerviónt. A kapcsolat nagy szerelemnek indul, mely sokat ígér, ám gyorsan ellobban. Így fordított hátat a futballisten Sevillának.

7. forduló: A Hetedik te magad légy

0 komment

Hamarosan keretet hirdet Vicente del Bosque a Szlovákia és Luxemburg elleni válogatott meccsekre, mert közeleg a soknapos válogatott szünet. Mi meg túlvagyunk az első kanyaron a bajnokságban, egy féltucat forduló lejárt már, nagyjából azt kapjuk, amit vártunk, itt-ott kisebb eltérésekkel. Egy nyeretlen csapat van még, ez a rendkívül küzdelmes meccseket játszó Córdoba, veretlen viszont több is van még, egész pontosan négy: a Barcelona, a Valencia, az Atlético és a Celta Vigo. Két csapat, a Getafe és a Real viszont nem játszott még döntetlent a 20-as mezőnyből. Hajtás után megnézzük, ki kivel mérkőzik a hétvégi fordulóban:

Időgép - El Calderón

0 komment

Hisz tudjátok, időről-időre meglovagoljuk a történelem álomfoltos táltosát, hogy visszatekintve a múltba, felelevenítsük a spanyol labdarúgás egy-egy emlékezetes momentumát. 1966. október 2-án adták át az El Vicente Calderón stadiont. 48 éve történt.

Hispánugor - Sergio Fernández Tamayo

0 komment

A Hispánugor olyan sorozatnak készül, mely a magyar labdarúgásban dolgozó spanyolokat hivatott bemutatni. Az új rovat első szereplője Sergio Fernández Tamayo, aki a nyáron a teljes ismeretlenségből toppant hazánkba. Az MTK Budapest FC által két évre szerződtetett riojai támadó őszintén mesél pályafutása kezdetéről, korábbi csapataiban játszott szerepéről és Magyarországra igazolásának körülményeiről. Tündérmeséről szó sincs, ezt szögezzük le máris az elején. A hajtás után az interjú következik.

6. forduló: A sorozatok megszakadnak

0 komment

Tíz napos spanyol foci maratonunk az utolsó etapjához érkezett. Nincsen már százszázalékos csapatunk, és a Levante is megszerezte első gólját az idei bajnokságban. A Córdoba azonban továbbra sem találja a győzelem ösvényét, a legnagyobb kérdés pedig még mindig adott: ki veszi be Claudio Bravo kapuját? Hétközi játéknap után, Bajnokok Ligája forduló előtt következik a 6. kanyar.

5. forduló: Vigyázó szemeink Galíciára vetjük

0 komment

Múlt péntek óta dübörög a meccsdömping, és jövő hétfőig minden nap spanyol elsőosztályú meccset nézhetünk, tehát a bőség kosara nem hogy közeleg, hanem egyenesen belőle válogatjuk a szebbnél szebb almákat. Ma este kezdődik az első hétközi forduló, amely két "rendes", péntektől hétfőig tartó hétvégét fog összekötni, Spanyolhonban legalábbis. Így lehet készülni, kerüljön terítékre a hal meg a kagyló, galego népmesét is lehet olvasni, ha van kinek, ugyanis a hét közepe az ország észak-nyugati csücskéről szól, a figyelem most Galíciára összpontosul. Az Atlanti-óceán partján csap össze a régió két büszkesége, amelyek a közelmúltban a BL-ben vitézkedtek (ráadásul a Celta jelenlegi edzőjének aktív részvételével). Ez két olyan csapat, amelyet a királyi előjogok is összekötnek a földrajzi hovatartozáson kívül. Sok a közös, mégis vérre menő derbi ez, igazi nagy tradíciókkal bíró regionális csörte, amely eldönti, hogy ki a legény a gáton, legalábbis a következő találkozóig.

4. forduló: Bajnoki futballfeszt

0 komment

Igazi bajnoki futballfeszt kezdődik a péntek esti Elche-Éibar meccsel, lévén, hogy innentől kezdve Spanyolhonban 10 napon át egyhuzamban tolnak le három fordulót, egyetlen árva napot sem hagyva meccs nélkül. Már fogalmazzuk a hivatalos, blogfejléces levelet a Spanyol Labdarúgó Szövetségnek arról, hogy ez miért nem a legideálisabb megoldás (persze nem pusztán blogszempontból, hanem tágabb világpolitikai kontextusból nézve is), és hogy milyen jobb ötleteink vannak. Addig mindenesetre, amíg sikeresen keresztülvisszük a javaslatainkat, továbbra is a megszokott módon, fordulóról fordulóra haladunk, úgyhogy jöjjön is a negyedik.

3. forduló: Mikor leszáll az éj, a sötétben valami les rád, de ne félj!

0 komment

Az Eb-selejtezők után újra La Liga, újra bajnokság! Harmadszor üvölthetünk egymás arcába ennek örömére, és a decibelből nem kell spórolni. A divatdrukkerek izzadt tenyérrel szorongathatják majd a távirányítót, hiszen nem kisebb csatákkal csábít a tercera jornada, mint a madridi derbi és az Athletic barcelonai túrája. Azoknak pedig, akik szeretnek elcsámcsogni egy-egy futballélmény cupákján, szintén van ajánlatunk: a feljutók rangadója (Éibar-Depor) két zacskó szotyival kiváló szórakozás. Hajtsunk is a lényegre.

Spanyol feltámadás

0 komment

Itt az újabb Nagy Nemzetközi Futballesemény előjátéka, úgyhogy teljesen konvencionális - ugyanakkor tökéletesen ésszerűnek tűnő - módon ott vesszük fel a fonalat, ahol a világbajnokság apropóján elhullajtottuk. Miután anno szívszaggató posztban védtük meg, amit meg kellett védeni és engedtük el, amit el kellett engedni, hajtás után az Eb-selejtezők kezdete kapcsán arról spekulálunk röviden, hogy mihez lehet kezdeni annak az elegyével, amitől nem kellett búcsút venni és ami ahelyett lett, amitől búcsút vettünk. Másképp szólva, azon merengünk el kicsit, hogy miképp támadhat fel a selección az elkövetkezendő másfél évben.

2014-2015: Így gondoljuk mi...

0 komment

A tavalyi szezon minden fronton felülmúlta a várakozásunkat, házidöntőt rendezett a bajnokság a BL-ben, az EL házi elődöntőt és spanyol győzelmet hozott, tehát teljes volt a tarolás nemzetközi fronton. A bajnokság és a kupa sorsa hallatlan izgalmak során dőlt el, így nem hogy panaszkodni nem volt okunk, de csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni a tavalyi szezonról. Ennek megismétlését nem várjuk idénre is, de azért szép lenne megközelíteni a tavalyi teljesítményt.

Az idei szezon, bár elkezdődött, a java még úgyis hátravan, csak egy kis kóstolót kaptunk belőle eddig. Lássuk, hogy mi hatan hogyan látjuk a dolgokat.

2. forduló: A nemzetközi kupák árnyékában

0 komment

Múlt hétvégén végre elrajtolt hőn szeretett bajnokságunk, és a hétközi nemzetközi kupafordulók (és sorsolás) után máris "pirig-pereg" a történet a második kűrrel. Ahogyan azt Equinox már összefoglalta hétfőn, sípos seggű lovon és anyakoca lovagláson kívül volt itt kérem minden, mint a búcsúban. Lássuk, mi is vár ránk mától vasárnap estig:

Interjú: Luis Rubiales, az AFE elnöke

0 komment

Minden évben száznál is több feljelentés érkezik a spanyol szövetséghez, amiben futballisták járandóságuk elmaradása miatt tesznek jogi lépéseket. Harcukat a hispán labdarúgók érdekképviseletét ellátó AFE segíti, melynek vezetőjével a Sport TV Fieszta című műsorának szerkesztője, Farkas Norbert beszélgetett. Luis Rubiales játékosként átvészelt jó pár krízist, így pontosan tudja, milyen környezetben kell a ma labdarúgóinak munkát vállalniuk az Ibériai-félszigeten. S bár a körülmények javuló tendenciát mutatnak, a helyzet még koránt sem rózsás. Az interjú két részletben volt látható a csatornán, mi egyben közöljük.

1. forduló: Májusig itt van a cirkusz!

0 komment

Nagyon színes hétvégét ígért ez a nyitóforduló, innen a cirkuszos hasonlat a beharangozómhoz is, de elvárásaimat eseménydússágban még felül is múlta, így elégedettek lehetünk. Már egy fordulóban volt minden, ami minden rendes bajnokságban szokott történni minimum egyszer: villantak a piroslapok, fordultak meg meccsek, meglepetés is volt már, bírózni is lehet, csettinteni is szép játéktól, csalódást okozó nagyok is voltak, villantak a piroslapok, sajnos sérülések is történtek már, minden volt mint a vásárban, még áramszünet is csak Jimmy Jump nem tette még tiszteletét.

Feláldozhatók 2. - Eibar

0 komment

A bajnoki újoncok bemutatását a Depor után azzal folytatjuk, hogy előszöris bemutatjuk vendégszerzőinket, akik aztán bemutatják az Eibart. Bár mi is kedveljük a kimeríthetetlen baszk témát, ismerünk olyanokat, akiknek ez nem annyira téma, mint inkább szívügy, és akik örömmel állnak a rendelkezésetekre egy-egy vendégposzt erejéig. Galkó Mátét egy korábbi posztja kapcsán már bemutattuk úgy, mint aki kézzel mossa az athletic mezét, Tóth Tamást pedig Máté írja le úgy, mint az athletic.club.hu elképesztő lexikális tudással rendelkező tulajdonosa és főszerkesztője - hajtás után pedig ők jönnek az Eibar bemutatásával!

1. forduló: Kezdődjön a cirkusz!

0 komment

A tavalyi spanyol klubfoci parádés szezonját nem is tudom, mivel lehetne felülmúlni, de hátha a sors majd segít nekünk, és úgy érezhetjük majd idény végén, hogy még a tavalyinál jobb szezonunk volt. A kupacsapatok ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták, reméljük a bajnokság is így tesz. Az európai szuperkupát is két spanyol csapat vívta, a hazai szuperkupában pedig olyan presztízsmeccset rendeztek, amelynek tucatnyi vetülete van, hogy a legaktuálisabbat említsem, az Atlético visszavágott a BL-döntőért városi riválisának. A léc magasan van, lássuk, az idei szezon megugorja-e a tavalyi szintjét izgalomban és teljesítményben!

Ritkaság, hogy egyidejű meccsek legyenek, ezen a hétvégén ilyenünk is lesz, kétszer is, mivel a szombat esti és a vasárnap esti legjobb időpontban 2-2 meccset rendeznek, nem lévén vasárnap déli és péntek esti időpont (a szezon későbbi szakaszában visszatér a hagyomány, és a tíz meccs tízféle időpontban lesz).

Feláldozhatók 1.: DEporVIDA

0 komment

Azaz Depor, egy életre. A spanyol bajnokság újoncainak bemutatását a Deportivo La Coruñával kezdjük, mely évekig tündökölt a hispán és a nemzetközi futball egén, majd szép lassan kialudt a fénye. Történelmi visszatérés a galiciai szakadékugrás, mely törékeny jelenét igyekszik bebetonozni a legmagasabb kategóriába. Az életmentő feljutással kötelezettség is jár, ki kell harcolni a bentmaradást. Az újoncnak mindig nehéz a dolga, viszont hajtja a bizonyítási vágy, hogy rácáfoljon, nem létezik olyan fogalom, hogy feláldozhatók!

Spanyol Szuperkupa döntő: Real Madrid - Atlético Madrid - 1. felvonás

0 komment


A szuperkupa tipikusan az a kupa, amit mindkét fél szurkolótábora a legfölöslegesebb trófeának ítél... amíg meg nem nyeri. Utána már büszkén ordítják az ellenfél arcába, hogy ez is annyit ér, mint a többi... Az igazság valahol a két viselkedés között lehet. Az időzítés miatt szájbiggyesztve iramodik neki a szurkoló és nézi meg a "döntőt" (előfordul, hogy még a sör sincs behűtve), de meccs közben elkapja a hév és miközben ökölbe szorul a keze észre sem veszi, hogy egyre jobban akarja a trófeát...

Fantasy Liga

0 komment

Nyakunkon az új szezon, így egy fantasy csapat megalkotása enyhíti az elvonási tüneteket! Aki szeretne velünk játszani a Yahoo Deportes szekciója alatt, az a szabályzatot itt találja, a mi saját ligánkat pedig a 4758-ös ID alatt, belépési jelszó: g95v6o9.


Ha van kérdés, vagy ötlet, kommentben várjuk! (még számomra sem világos minden teljes mértékben)

Minden út Cardiffba vezet, 2014-es Európai Szuperkupa döntő

0 komment

A tavalyi szezont betetőzendő, újra spanyol belháborúnak lehetünk tanúi, a teljesen spanyol Európa Liga-elődöntő, a madridi BL-döntő és a néhány éve már megtörtént BL-es clásico árnyékában viszont végre nem egy unalomig ismételt párosítás jegyében telik egy spanyol házi rangadó Európában. A tavalyi bajnokság legjobb meccsei közé mind a 2 Real Madrid - Sevilla menet jelölhető lenne, a madridi a gólparádé (7-3) a teljes szezon legnagyobb lőtt gólszámával büszkélkedhet, meg a legjobb támadó focis erődemonstrációval is, az andalúz visszavágón pedig a Sevilla a Real egyik példátlan győzelmi sorozatát szakította meg (2-1).

La Liga: futball, szex, ésatöbbi

0 komment

A minap érdekes összeállítással jelentkezett az AS spanyol sportújság online kiadása. A fülledt nyári napokban olyan fotókból készített képgalériát, melyben a spanyol futballpályákon lencsevégre kapott kényes, inflagranti momentumok kaptak főszerepet. A futball szenvedély. 10 kép, 10 eset.

Időgép: Dani Jarque távozása

0 komment

Mint az ismeretes, e rovat keretében időről-időre berobbantjuk a Deloreant, hogy a spanyol labdarúgás históriás könyvéből kiragadva egy-egy érdekes, vidám vagy fájó jelenetet, felevenítsük a múlt megemlékezésre méltó momentumait. Most öt évet repülünk vissza, hogy bekapcsolva a hispán televíziót teljes megdöbbenésükre szembesüljünk a lesújtó hírrel: Dani Jarque halott.

A játékospiac logikátlansága

0 komment

Véget ért a világbajnokság, amiről az 5:1-en és a 7:1-en kívül hamarosan talán majd csak arra fogunk emlékezni, hogy az elején még azt gondoltuk, hogy sosem fogjuk elfelejteni. Véget ért tehát a világbajnokság, úgyhogy mi is visszatérünk a spanyol liga csodálatos mindennapjaihoz, és mivel a bajnoki rajt még várat magára, arról fogunk beszélni, ami addig is téma: a játékospiac eseményeiről. Vérverítékes munkával összedobhattunk volna egy táblázatot arról, hogy ki-megy-hova-mennyiért-és-egyáltalán-miért, de abban kevesebb lenne a móka, mint a vérveríték. Ehelyett inkább elmerengünk kicsit a játékospiac két visszásságán olyan transzferek kapcsán, amelyek előtt ilyen vagy olyan okokból értetlenül állunk.

A meg nem értett zseni: Luis Suárez

0 komment

Suárez mindig hallat magáról. Vagy a klasszis teljesítménye miatt, vagy a mentális problémái okozta incidensek miatt, de tele van vele a sajtó. A rekordösszegű igazolását azonban a média hypejától elzártan, a vb árnyékában sikerült tető alá hoznia a Barca vezetőségének. Katalóniába való költözése, a csapat filozófiájába való beilleszkedése, és a Messi-Neymar duóval való összehangolása az előttünk álló klubszezon leginkább várt eseménye lesz.

Időgép: A madridi Perla Negra, akit a Camp Nouban is megtapsoltak!

0 komment

Nincs megállás, ismét meglovagoljuk a történelem álomfoltos táltosát, hogy visszarepülve a múltba, felelevenítsük a spanyol labdarúgás egy-egy emlékezetes momentumát. Ezúttal 25 évet vágtázunk az időben, bekötött szemmel, természetesen szigorúan hátrafelé nyilazva, hogy halálának napján lerójuk tiszteletünket a Real Madrid páratlan támadójának, a Fekete Gyöngyszemnek a nagysága előtt. Tudjuk, ki volt az a Laurence Paul "Laurie" Cunningham?

Időgép: Vissza a jövőbe!

0 komment

Mint az ismeretes, e rovat keretében időről-időre berobbantjuk a Deloreant, hogy a spanyol labdarúgás históriás könyvéből kiragadva egy-egy érdekes jelenetet, felevenítsük a múlt emlékezetes momentumait. Most szakítunk eddigi jó szokásunkkal és feledve azt, ami volt, öncélúan 2018-at ütünk be a csodaautó műszerfalán, hogy megnézzük, ki lép a brazíliai világbajnokságon leszerepelt sztárok örökébe. Mcfly-jal az anyósülésen cél az orosz Mundiálra készülő La Roja keretének feltérképezése. Avagy fantáziautazás egy vb-pusztulat margójára.

Egy fejezet vége: Spanyolország – Ausztrália

0 komment

Egy esős márciusi napon keresztanyám szomorúan sétált haza a szomszédoktól. Belépett a házba, majd odaszólt keresztapámnak:

- Képzeld, meghalt a Marika néni a szomszéd utcában. - mire keresztapám így szólt:

- Nah, akkor oda sem kell többé locsolni menni.

Ez a kis anekdota nagyon jól mutatja családunk pozitív hozzáállását az élethez, és ez alól természetesen én sem vagyok kivétel. Igaz, nehezen viselem a változásokat, főleg ha addig jól működő dolgokon kell változtatni. Hajlamos vagyok újabb és újabb esélyeket adni, bizalmam töretlen, ha arra rászolgáltak a múltban. De be kell, hogy lássam, vannak dolgok, jelek, időszakok, amik fölött már nem lehet átsuhanni, vagy elintézni egy legyintéssel, egy "nemtörténtsemmi"-vel, egy újabb eséllyel, és egyszer eljön az idő, amikor azt kell mondja az ember fia, elég volt.

Tiki-taka, haláltánc

0 komment

Ezer és egy okot lehetett olvasni a spanyol sajtóban a Chile elleni második csoportmérkőzés előtt, miért is tud majd gólzuhataggal visszatérni a vb-re a hollandus tömegszerencsétlenségben megrogyott La Roja. Mind hamisnak bizonyult. Besült a csodafegyver, így a tiki-taka átka, mely végzett anno a Barcelonával, majd idén a Guardiola vezette Bayernnel, most újra lecsapott. Adiós Mundial, adiós campeón! Adíós, generación de oro!? Hogyan tovább?!

Kapussorsról, döntőről és minden egyébről: avagy kapós-e még a chilei salétrom?

0 komment

Végülis nincsen abban nagy meglepetés, ha a spanyolok elvesztik az első vb-meccsüket. Kedvenc csapatunk 4 éve is nyögvenyelősen kezdte a tornát, a svájciak bekkelték ki őket hatékonyan, de ott csak egy alig bevánszorgó, erőnek erejével begyömöszölt góllal kapott ki a Selección 1-0-ra. Felrémlik még bennem a francia vb iszonyatos Nigéria-meccse is, mert ilyesmi történt '98-ban is, amikor Zubizarreta hajmeresztő hibája kellett a vereséghez az akkori nyitómeccsen. Az a Nigéria volt ez, amely abban a csoportban aratta története utolsó sikerét vb-meccsen (később legyőzték Bulgáriát is, aztán meg Paraguayjal lezsírozták a harmadik körben, hogy Európának viszlát legyen, akármi történik a spanyol-bolgáron). Döcögősen kezdődött a '94-es vb is (meglepetésdöntetlen Korea és egy bravúros X a németek ellen), végül pedig itt a vitatott körülmények között (olaszok elleni könyöklős eset) történt negyeddöntős kiesés is borzolja a kedélyeket. Így azt is mondhatom, hogy szokva vagyunk a sors kegyetlenségeihez, és a 2002-es dél-koreai csalássorozatot még nem említettem, de nem akarom, hogy felmenjen a vérnyomásom, így nagyvonalúan lapozzunk is, de előtte foglaljuk össze, mit tanultunk meg újra a hollandoktól.

Spanyol hegyibeszéd

0 komment

(fotó: AFP)

Mindannyian láttuk, mi történt tegnap, de alighanem kevesen értjük. A megértés a reflexió termékeként utólagos tevékenység, amire bizonyára sor is fog kerülni, ha nem is közvetlenül a tegnapi meccs, de a világbajnokság egésze után és kapcsán. Amit egyelőre tehetünk, az mindössze annyi, hogy gratulálunk a hollandoknak a történelmi meccshez, és hogy felvesszük a fonalat ott, ahol az elvárások megfogalmazása alkalmával még a vb kezdete előtt abbahagytuk, és belefogunk egy spanyol hegyibeszédbe.

Csoportkör: Spanyolország – Hollandia

0 komment

Aki kicsit is szereti a labdarúgást az pontosan tudja, hogy 2010. július 11. óta milyen rémálmai vannak Arjen Robbennek. Az a bizonyos momentum, amikor a 62. percben Iker Casillas-szal megvívta (és elbukta) minipárbaját Johannesburgban, ott és akkor fájdalmasan hosszú és megismételhetetlen pillanatnak tűnhetett, s lám, 4 évvel később rögtön a torna elején itt az alkalom a "törlesztésre". Sovány vigasz, de a tüske mélyen van.

Csoportellenfelek: outsiderek a kenguruk földjéről

0 komment

A lényegesen nagyobb játékerőt képviselő hollandok és chileiek után az ausztrálokkal mérkőzik a spanyol válogatott a harmadik csoportmeccsén. Ha azt mondom, hogy Ausztrália, a legtöbb embernek beugranak a legtipikusabb képzetek: angol fegyencek, kenguruk, Tasmánia, kacsacsőrű emlős meg ilyenek. Innen ered a válogatott beceneve is, a Soccerook ugyanis a focit (nem európai angol nyelvterületeken: soccert) játszó kenguruk. Nick Cave, az AC/DC vagy Kylie Minogue hazájának fociválogottja nem olyan gyenge, hogy lábjegyzetté silányuljon. Emlékezzünk csak az olaszokkal szinte leikszelő 2006-os csapatra, amely nyolcaddöntőt játszott 8 éve Németországban. Igaz, akkor még Harry Kewell meg Mark Viduka is ott rúgta a bőrt. 2010-ben is kint voltak a vb-n, 4 pontot szereztek, de nem jutottak tovább a német, ghánai, szerb csoportból. Őket fogjuk most közelebbről megnézni.

Csoportellenfelek: Csili, Csili, Chilena

0 komment

A világbajnokság rajtjáig górcső alá vesszük a spanyol nemzeti együttes csoportellenfeleit. Pulga tegnap bemutatta a hollandus fenevadat, így most a csípős déliek következnek. La Roja contra La Roja. De melyik az igazi? A hispán és a dél-amerikai "vörösök" a B-csoport második játéknapján, június 18-án néznek farkasszemet a Maracana stadionban. A világ által oly sokszor - könnyelműen - csak kézlegyintéssel elintézett "bányász" a brazíliai Mundiál meglepetése is lehet. A négyes fogat kérdése, hogy a Bielsa-filozófiát követő Sampaoli mester életveszélyes taktikája képes lesz-e megkeverni az előre borítékolt spanyol-holland továbbjutását. Figyelem, Chile komoly veszélyforrás!

Csoportellenfelek: az örök második, Hollandia

0 komment

Az idei klubszezon mindenkiben mély nyomokat hagyott, egy ritkán látható bajnoki döntővel, és a nemzetközi porond teljes hispán dominanciájával. Azonban nincs időnk elmerengeni az Atlético megismételhetetlen menetelésén, a Real történelmi BL címén, az Emery vezette Sevillán, vagy a Barcelona csalódást keltő teljesítményén. Három nap múlva ugyanis kezdetét veszi a világ legnagyobb (sport)eseménye, aminek a 'selección' címvédőként, de nem első számú esélyesként vág neki. Hajtás után egy trilógia első felvonása következik.

Brazília 2014 – Ezt várjuk a seleccióntól

0 komment

Két év böjt után végre újra csengetett a futár, hozta az ismerős Amazon-dobozt, benne két kőtáblára vésve 10 afféle parancsolat, amiről már első blikkre kiderül, hogy valami trükk lehet dologban, mert bármilyen különös, de mindegyik azt mondja: bakker, idén is vigyétek az aktuális nagy futballesemény spanyol blogját!

Két éve az Eb-n a Népsport keretein belül átmenetileg szüneteltetve az anyablogi tevékenységet Selecciónként futottunk, idén viszont megtartjuk a kitűnő La Liga Loca brandet, ami már csak azért is jó, mert. Az okok ilyesfajta tisztázása után pedig nem is maradt hátra más, minthogy metaforikusan mi is belekóstoljunk a brazil gyepbe, lefussuk az első melegítő sprinteket, térdhajlítsuk az első térdhajlításokat, és elblicceljük a fekvőtámaszokat - egyszóval, hajtás után jöjjön, mire is számíthatunk a seleccióntól idén nyáron...

Nagy átigazolási kommentfogó

0 komment

Idén nyáron is attól fogunk reszketni, hogy hány klasszist és nagyon jó játékost lesznek kénytelenek eladni a jó csapatok, mert nem tudják megfizetni őket úgy, mint Angliában.

A legfájóbb számomra az, hogy szétvásárolják az Atléticót, Tiago már elment a Chelseabe, Mirandát pedig el fogja vinni a MU, Costa meg szintén a kékekhez tart. Meddig lesz ez még így?

Brazília nagyon messze van

0 komment

Néha előfordul, hogy hiába erőlködik az ember, akkor sem tudja megfogalmazni a lényeget ahogyan szeretné. Úgy meg pláne nem, mint másnak sikerül: röviden, tömören, lényegretörően. A héten szerettem volna egy posztot írni a spanyol válogatott körül kialakult helyzetről, de Vicente del Bosque keresztülhúzta a számításaimat. A FIFA készített vele egy interjút, a kérdéseket pedig ezúttal "szakmabeliek" tették fel. Külön kiemelném Klinsmann kérdését és az arra adott választ, valamint a Xavinak szóló intelmet. Igazi felüdülés hallgatni magyar focin szocializálódott emberként. Spanyol és/vagy angolul tudók előnyben.

Décima itt, Décima ott, egy DECI MA mindenkinek!

0 komment

Induljunk el a kályhától, mivel bonyolult szituációt fogok leírni. Adva van 1995 késő nyara/ősze.

Első filmkocka: Magyarország kirakatcsapata a tavalyi év BL-csoportos Anderlechtjét kiverve a főtáblára jutott (évekig magyar csapattól egyedülálló módon, ráadásul az egy 16 csapatos nehezebb BL-sorozat volt, kis országok csapatai számára). Ekkor többek között a Real Madriddal került egy csapatba ez a zöld-fehér magyar csapat, amelynek alulírott rendkívül drukkolt, ekkor még nagyon kicsi gyerekfejjel. Aztán jött egy meccs egy oroszlánbarlangban, a nagy Real Madrid otthonában, ahol valami Raúl González Blanco 17 évesen szórt egy mesterhármast, a realosok meg hatot lőttek közben. Ott valami végleg eldőlt, de ez akkor még nem volt világos.

Második filmkocka: utána ez a kissrác minden kedden rohant haza az iskolából, hogy az Eurogólokat lássa az Eurosporton. Hál' istennek, a spanyol bajnokságot is minden héten mutogatták, akkor még Mijatovic is a Valenciában játszott (ez bizony az őskorban volt...), és akkor tűnt fel számára egy piros-fehér csíkos mezes, kéknadrágos madridi csapat, valami Atlético, aki lelkes játékkal, klasszis szerb edzővel a padon bajnoki címet hozott a Calderónba, olyan játékosok kergették a labdát Radomir Antic kezei alatt mint Caminero, Kiko, a kapus Molina vagy a csapat szíve, esze, motorja, Diego Simeone. Valahol itt dőlhetett el, hogy adott kissrácunk számára nincs más választás, mint a spanyol foci, és imádni annak két óriását, amelyek közül a sors úgy akarta, hogy mindkettő Madridban székeljen, és riválisai legyenek egymásnak, de a kiskölyök erről akkor még mit sem tudott. Aztán meg már késő volt. A tüzet és a vizet is lehet hát szeretni, valahogy így, lelkesen, gyermeki, őszinte módon - rivalizálás nélkül.

Lisszabon, hol Földanya és a tenger moraja összeér

0 komment

Egy ország, egy város, egy ősi viszály és két külön történet. Cibeles és Neptuno népe szombat este Ibéria délnyugati csücskében csap össze egy történelmi találkozón, mely édes álommal csábítja a finálé résztvevőit. A 10. BL-serlegét megszállottan üldöző Real Madrid földijével, az üstökös Atlético Madriddal borul egymásra, hogy eldöntsék, ki ül fel Európa trónjára.

No hay Europa / Nincs Európa #1

0 komment

Új, hagyományteremtő rovat első cikke következik! Mindenki szereti az okoskodós posztokat, mindenki szeret menedzseresdit játszani, mindenkinek vannak vágyai, hogy kit igazolna le a másik csapatból, ha csak úgy, csettintve is lehetne, így ezzel fogunk most egyet játszani. Egy kisebb csavar lesz benne, nem ligaválogatottat szeretnék összerakni unalomig ismert élcsapatok játékosaiból, hanem megnéztem, hogy kik teljesítettek csapatuk szintjén felül, és kik azok, akikre feltétlen érdemes figyelni a kisebbek közül.

Sundin mintájára, aki az újoncválogatott felelőse, olyan fantáziacsapatot fogok minden szezon végén összeállítani, amelynek egy tagja sem játszott idén Európában érdekelt, vagy európai helyet kiharcoló csapatban. Mivel az a megszorítás is benne van, hogy idei Európa Ligás csapatból sem válogatok, így a Betis és a Valencia is kikerült a szórásból, mivel ezekről a játékosokról úgyis némileg több szó esett. Az idén Európát kiharcoló 2 baszk csapat sem, ahogy a Sevilla és a Villarreal sem adhat ide játékosokat, és természetesen a 3 gigacsapat sem. Erre azért volt szükség, mert eurótízmilliókat érő, kvázi befutott Valencia-játékosokkal nem akartam megtölteni az Európáról lemaradó csapatomat. További megkötés, hogy ne legyen egy nagy kedvenc vagy szimpatikus kiscsapattal tele a fantáziakeret, a 23 kiválasztottból maximum 4 játékos lehet egy klubból. Lássuk tehát a 7. helytől lefelé elhelyezkedő csapatok fantáziaválogatottját!

38. forduló: Jöjjön hát a Super Bowl!

0 komment

A Sevilla már megkoronázta a hetünket azzal, hogy megnyerte története harmadik Európa Ligáját (illetve UEFA Kupáját), de Batsányi után szabadon, mi vigyázó szemünket nem Párizsra, hanem Barcelonára vetjük, ahol pontrendszeres bajnokságokra oly kevéssé jellemző módon gyakorlatilag bajnoki döntőre kerül majd sor. Mintha viszont a sors is úgy írta volna, hogy minden meccsnek legyen valami értelme ebben a fordulóban is, kevés a tétnélküli találkozó. Még egy kisebb madridi derbi is van, a 6. helyről is dönthet az egyik európai rangadó, valamint az utolsó négy is egymással játszik. Idén nem panaszkodhatunk a Nagy Rendezőre, meg az izgalmakra sem (ez meg ugye nemcsak a Nagy Rendező érdeme, hanem a csapatoké is). Na de lássuk részletesen!

Sevilla FC - SL Benfica Európa-liga-döntő

0 komment

Akkor most képzeld el ezt: Egy Puerto Colombia nevű halászfaluban élsz, Dél-Amerika északi csücskén. Reggel 5 órakor kelsz. Kimész a kikötőbe, beülsz a csónakba és kievezel a nyílt tengerre. Kiveted a hálód és imádkozol, hogy legalább félig megteljen zsákmánnyal, amit eladhatsz, és amiből megveheted a kenyeret a családnak, amiből eltengődhetsz egyik napról a másikra. S miközben teszed a dolgodat a hűvös, hullámzó tengeren, az agyad folyamatosan egyetlen szerelmeden jár, a labdán. A meccsen. Csatár vagy. Jó csatár vagy. Minden nap edzel munka után, mert nem akarod elengedni ezt az egy dolgot az életedből, ami szebbé, elviselhetővé teszi a napjaidat. Arról álmodsz, hogy egyszer majd tömegek figyelnek, a nevedet skandálják, amikor betalálsz a hálóba ... a nevedet, ami Carlos. Carlos Bacca.

Időgép: Van rá precedens!

0 komment

Rendszeres olvasóink már megszokhatták, időről-időre berobbantjuk Marty Mcfly segítségével Doki Delorean-jét, hogy visszarepülve a múltba, felelevenítsük a spanyol labdarúgás egy-egy emlékezetes pillanatát. Mivel évek óta nem volt olyan izgalmas a bajnoki finálé mint a most futó 2013-14-es kiírásban, az után kutattunk a hispán futball történetében, hogy volt-e már példa arra, hogy a bajnoki címre aspiráns két csapat az utolsó fordulóban egy egymás elleni összecsapáson döntsön a La Liga első helyéről. Jelentjük, a spanyol pontvadászat már megélt hasonló infartus közeli helyzetet! Utoljára az ötvenes évek elején. Az időutazó csodagép műszerfalán 1951. április 22-ét ütjük be. És máris utazunk, egyenesen Sevillába!

37. forduló: Kiszámíthatatlan, tetőtől-talpig

0 komment

Különleges státusza révén csak szombat este kezdődött el a forduló, és a legfontosabb kérdések szereplői csak vasárnap léptek pályára, de így is csupa izgalom volt ez a hétvége is. Az európai helyek eloszlásáról dönthetett az egyik szombati mérlőzés, a másik pedig arról, hogy az ország harmadik legnagyobb városában ki az úr, de mindenki a bajnoki harcra és a kiesési bírkózásra figyelt a leginkább, ezekre pedig vasárnap került sor. Nem volt egy olyan meccs sem, amelynek ne lenne bajnoki tétje, ott is komoly presztízs forgott kockán. Lássuk részletesen!

A part előtt ereszt le a matrac?

0 komment

Bár még két forduló hátravan ebből a bajnokságból, nem túlzás azt állítani, hogy ez minden idők egyik legjobb és legizgalmasabb spanyol bajnoksága. A BL-ben spanyol házi döntőt rendeznek, és ha nem sorsolják össze a Sevillát és a Valenciát az EL-ben, ott is könnyen összejöhetett volna. A spanyol csapatok játékerejét ezek után nem is kell tovább részletezni, az izgalmakat annál inkább. Tegnap volt napra pontosan 10 éve annak, hogy nem a Barcelona vagy a Real Madrid nyerte a bajnokságot (akkor Valencia). Közöttük ugyan előfordult érdekes, izgalmas versenyfutás az elsőségért, de mivel a többi csapat egyáltalán nem tudott beleszólni a bajnok címért folyó harcba, mindig volt némi hiányérzetünk. Most nem lehet. Az Atlético Madrid felnőtt a feladathoz, és első számú várományosa az aranyéremnek. A szezon ezen szakaszában már csak az hordozott némi izgalmat magában, kié lesz a negyedik hely, és melyik csapatok esnek ki. Az elmúlt hétvége, és a Real Madrid hétközi pótlása azonban minden képzeletet felülírt.

Ki bírja tovább cérnával?

0 komment

A 36. forduló forgatókönyve érzelmi gejzírt fakasztott a La Liga csúcsán. Szombaton, a Barca-iksz után a katalánok már szentségeltek, mondván, a Getafe végzett a culék bajnoki álmaival, ám meglepetésre vasárnap jött az újabb szájtátás: az Atleti veresége és a Real Madrid Valencia ellen kikapart döntetlenje. A hármas versenyfutás ma folytatódik. A Madrid a 34. fordulóban elmaradt bajnokiját pótolja a Zorillában, ahol JIM csapata az életéért küzd. Ancelottiéknak a győzelem második helyet érne a tabellán, amivel egy lépésre kerülnek a bajnoki cím megszerzésétől. A királynak áll a zászló?

New Kidz On The Block

0 komment

Lassan 4 éve annak, hogy elindult a La Liga Loca, és pancho_sanza felkért, írjak én is a blogra. Azóta sok minden történt, pancho például lelépett és ez már a harmadik felület, ahova blogolunk. Sok jót - szinte csak azt - adott nekem a blog, de ha azt kérdezi valaki, mire vagyok leginkább büszke, akkor egyértelmű a válaszom. A liga újoncainak ez már a negyedik darabja. Minden hibájával és erényével együtt vállalom ezt a sorozatot: számtalan olyan játékost látok én is a listákon, akikkel komolyan árnyékra futottam, és olyanokat is, akik igazolták az elvárásaimat. "Tovább után" az idei lista.

36. forduló: Egy város mind fölött!

0 komment

A nemzetközi porondon már szétfröccsent a földöntúli boldogság, így a madridi csapatok átpréselve magukat a BL tűfokán, csütörtöktől már a bajnokságra koncentráltak. A játéknap legfontosabb kérdése, hogy a Londonból már szerda este hazatérő Atleti képes-e tovább diktálni a ritmust a Barca-Real párosnak. A matracosokat a Ciutat de Valenciában hívja tetemre Caparrós békás fenevada, a gyászoló Barca a Camp Nouban fogadja a Getafét, míg a Bernabéu Pizzi izzó Valenciájára készülhet. Az Athletic BL-indulása nincs veszélyben, de egy győzelem még elkél a Sevillával vívott külön versenyfutásban. Az alsóház is pezseg, idegőrlő időszak jön sok edző számára: a már biztos kieső Betis mellett két csapat még az ebek harmincadjára kerülhet, a 12. Espanyoltól délre (41 pont) mindenki veszélyben! Egy, két , há' és tessék!

35. forduló: Egy forduló a gyász jegyében

0 komment

Mostmár nagyon a célegyenesbe értünk, és úgy néz ki, hogy érik a meglepetés Spanyolhonban. Össznépi drukkolásba kezdett az egész LLL, még a csapatszimpátiában érdekelt része is a bandának, és úgy tűnik, Fortuna, a Frente Atlético, a csapat küzdőszelleme, Simeone, a játékosok, és az innen Közép-Európából küldött energiadózisok elérik hatásukat, mert a matracos csapat története legpontgazdagabb szezonját produkálva, 3 menettel a gongszó előtt, még mindig áll a kötelek között, pedig záporoznak az ütések mindenhonnan. A fordulót két klasszis edző halála árnyékolta be, Tito Vilanova a Barcelonával lett bajnok tavaly, de elvitte a torokrák, a szerb Vujadin Boškov pedig a Real Madriddal nyert kupákat és bajnokságot 3 évtizede. Nyugodjanak békében! Az összes mérkőzés egyperces kegyeleti csenddel kezdődött a katalánok edzőjének emlékére a fordulóban. Mi pedig vegyük sorba a bajnokság történéseit!

Vigyázz, kit majmolsz!

0 komment

A Villarreal-Barcelona vasárnapi bajnokin a spanyol pályákon nem mindennapi jelenet lobbantotta lángra a takarékon kotyogó rasszizmus elleni harcot: az El Madrigal nézőteréről a szögletrúgáshoz készülő Dani Alves elé egy banánt dobtak. A világháló azóta pöröl és a RESPECT elvét siratja, miközben a játékos mellett sorra állnak ki a futballvilág egykori és jelenleg is aktív résztvevői. Egy repülő banán utózöngéi, avagy tégy a rasszizmus ellen!

35. forduló - Hajrá Atlético!

0 komment

Tavaly ősszel aligha gondolta volna bárki is, hogy idén április végén leírhatnánk bármi olyasmit, mint hogy a Real és a Barca azért játszott a kupadöntőben, hogy eldöntsék, melyiküknek hagy idén trófeát a minden továbbit behúzó harmadik spanyol csapat. Most sem túl valószínű persze ez a forgatóköny, de pusztán az, hogy a lehetősége fennáll, több mint elismerésre méltó. Az egész földkerekséget érintő következményeiről nem is beszélve, elvégre ha kiderül, hogy az utóbbi időben a spanyol bajnokságba kódolt kilátástalanság (a 99% kilátástalansága) megtörhető, az magától értetődően reményt ad az univerzum elesetteinek, felemeli a lehorgasztott fejeket világszerte, és azt üzeni, hogy a felvilágosodás-kori szuperoptimizmus igazolásra lel, és a világ egyszer tényleg jobb hely lehet, mint amilyen egyébként. Ilyen kilátások mellett pedig mi sem természetesebb, mint hogy hajtás után az Atléticót éltetjük és biztosítjuk a támogatásunkról.

Csókolom Józsi bácsi! avagy Várvédők kontra buszsofőr

0 komment

Tudom, hogy nem írtam mióta elment tőlünk Panyolországból, de apu megtiltotta. Azt mondta "ne írjak annak a tetűnek, francnak se hiányzik.." de anyu mondta, hogy igenis illene, mert mégiscsak a szomszédunk volt itt Madridban..

34. forduló: Spartacus harca folytatódik

0 komment

Rendkívül sok izgalmat nem ígért ez a mostani csonka forduló, de így sem maradtunk adrenalinszint-emelkedés nélkül. Szerencsére a kupákban érdekelt csapatok pozitívan hangoltak a hétközi megmérettetésre, így minden reményünk megvan, hogy sok döntőst küldjön a bajnokság a 2 európai kupába. A pihentetés céljából a Real Madrid meccse elmaradt a Valladolid ellen, az indoklás pedig: nagyon gyakori egymás után következő idegenbeli meccsek nagyban csökkentették volna a döntőbejutás reményeit. A fanyalgók pedig emlékezzenek a nemrég 2 Bayern-meccs között lejátszott clásicóra is. Lehet szövetségezni, kérem, csak nem biztos, hogy érdemes.

Képeslap a századelőről – A magyar-baszk-katalán kapocs

0 komment

Ahogy egy ideje már megszokhattátok, ha valami baszk témával jövünk, akkor jó eséllyel fulbukkan állandó vendégszerzőnk, Galkó Máté neve, aki hajtás után a hétvégi Barcelona-Athletic kapcsán veti el a tudás magvait egy képeslap formájában, amiből kiderül, hogy játszhatott a kizárólag baszkokat szerepeltető Athleticben egy Lakatos, aki ráadásul a Barcelonában is megfordult...

34. jornada: Csak élvezd!

0 komment

Szeretett bajnokságunk lassan elrobog mellettünk, de szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert rég nem látott izgalmakat tartogat a hátralévő 5 forduló. Ez a mostani azonban egy picit más, nem lesz igazi ki-ki meccs, nem lesz 'helyosztó', szimplán csak élveznünk kell a csapatok előadását, mert jó meccsekben most sem lesz hiány.

Kupa, király!?

0 komment

Nem is olyan rég, még egy fabatkát sem ért és a fenébe kívánták. Nyűg és szájhúzás kísérte a Copa del Rey küzdelemsorozatát, melynek presztízse a bajnoki cím és a nemzetközi szereplés mellett csekélynek bizonyult. Az elmúlt években azonban a Király-kupa felértékelődött, és a két óriás, a Barcelona és a Real Madrid versenyfutásának citrom-díjaként büszkén csillogott a klubmúzeumok vitrinjében. Itt is, ott is.

A 2011-es döntő visszavágója következik, ahol a Barca a Tata Martino-éra becsületének a megvédéséért száll harcba az ősi rivális, Reallal, melynek jelen pillanatban inkább púp a hátán az "elklásszikós" Király-kupa. A blancók BL-álmai (A por la Decima!) és bajnoki reményei mellett tyúkszem a minden erőbedobást megkövetelő fellépés, melyen mind a két oldalon kulcsfigurák hiányoznak. Nincs alku. El Clásico van!

laligaloca

blogavatar

"Mert a spanyol futball több mint a Barcelona és a Real Madrid!"

Facebook

Tabella

Widget powered by WhatstheScore.com