laligaloca

2, azaz kettő, azaz KETTŐ pont választja el egymástól a tabellán az első és az ötödik helyezett csapatokat, amiben az a különös, hogy mindez akkor történik, amikor nem a harmadik, hanem a tizedik fordulóra kanyarodunk. És nem azért szerepel az előző mondatban egy rakat szám, hogy kifejezzuk az aritmetika iránti vonzalmunkat, hanem azért, hogy rámutassunk, mitől különleges az idei szezon: attól, hogy sokszereplős verseny van. Hardcore. Egyelőre legalábbis.  

Nem pontosan emlékszünk, mikor fordult elő utoljára ilyesmi, és nem tudjuk, meddig tart idén, de amíg van, addig örvendezünk. Mert az ugyan fasza, hogy minden évben akad egy spanyol csapat, amelyik odavágja magát (legyen az a Málaga, a baszk klubok, vagy éppen az Atléti), de az igazán fasza az lenne, ha ezek a teljesítmények nem felejtődnének el már a következő szezonban, hanem legalább páréves konjunktúrákat fenn tudnának tartani. Ebben a szellemben vezetjük fel hajtás után a tizedik fordulót, miközben az is kiderül, hány gólt vágott eddig az isteni Larrivey (hello Cagliari-blog!), és miközben olyan dolgokon is elmerengünk kicsit, mint a hétközi LFP-gála madridi tarolása, vagy éppen a nyomasztó kérdés, hogy Barcelonában pontosan ki is pihentet kit a BL-játéknap előtt. Hajrá!

Athletic – Sevilla, Villarreal – Valencia

Két olyan meccs is lesz a hétvégén, amiért érdemes lenne elverni gigánként 150 forintot holmi vérlázító minőségű sztrímmel. Még inkább érdemes volna, ha az Athletic legalább feleannyira teljesítene, mint amennyire előzetesen számítottunk, bár éppen a kilenc fordulónyi vergődés ágyazhat meg a Sevilla legyőzésének egy látványos meccsen. Legalábbis ez a tippünk, amit nem racionális megfontolásokra alapozunk, hanem az előbb-utóbb-ki-kell-jönnie-a-dolognak-elvre, valamint arra, hogy a Sevilla egylőre úgy áll a második helyen, hogy bár hoztak egy rakat meccset, a közvetlen riválisokkal szemben egyelőre még kevéssé meggyőzőek, és bár az Athletic pont nem közvetlen rivális, de akár lehetne is. Ez az érvelés ugyan visszaolvasva sem tűnik ésszerűbbnek, de azért tartjuk.

És nemcsak hogy tartjuk, hanem kiterjesztjük a Villarreal – Valenciára is, ahol szintén hazai győzelmet várunk. Igaz, azt sem bánjuk, ha aztán másként alakul, hiszen úgy tűnik, hogy Valenciában kezd összeállni valami, nem csak a csapatot, hanem az anyagi hátteret illetően is. Biztonságról persze fura lenne beszélni az utóbbi kapcsán a spanyol ligában, legalábbis az elmúlt évek történései után. Annyi viszont biztos, hogy a bajnokságnak kell egy jó Valencia, és hogy a megújulást új nevek fémjelzik, nem csupán financiálisan, hanem a játékoskeretet illetően is.

Éppen ezért, anélkül, hogy a Valencia-szurkolók lelkesedését lelohasztanánk, mindenképp érdemesnek tűnik az elvárások mértékét kicsit szűkebbre szabni az első idényt illetően. A Valencia akkor találhat vissza arra az útra, ami évekig az európai elitben tartotta, ha koncepciózusan építkezik, ami nem az első szezon kérdése. Ami minket illet, így elsőre egy negyedik BL-helyért folytatott küzdelemmel tökéletesen elégedettek lennénk, ami stabilitást biztosíthatna és megágyazhatna az elkövetkezendő éveknek, amikor remélhetőleg a bajnoki címért lehetne hajtani. Ennek szurkolunk.

Mindeközben Madridban..

..egyfelől Raúlt lehetett ünnepelni a héten, aki 20 éve mutatkozott be a királyiaknál, másfelől pedig a Real aktuális játékosai taroltak a hétközi LFP-gálán. Keylor Navas ugyan még a Levante kapusaként lett elismerve, és egyébként sem jutott igazán szóhoz eddig Madridban, de ha végre úgy istenigazából szóhoz jutna, akkor előtte játszana a tavalyi év legjobb védője, Sergio Ramos, aki előtt a tavalyi év legjobb középpályása, Modric tüsténkedne, aki előtt a pálya bármelyik pontján feltűnhetne a tavalyi év legjobb támadója, Ronaldo, ami erősen azt sugallná, hogy itt bizony a tavalyi év legjobb csapatáról van szó, holott nem, mert az az Atléti, aminek a játékosai viszont nem részesültek ilyesfajta elismerésben, csak Simeone edzőként, ami összességében azt sugallja, hogy Cholo nyilván akkor is hozta volna a bajnoki címet, ha Diego Costa helyett a kegyelmet nem ismerő Larrivey játszik elöl (hello Cagliari-blog!), vagy bárki más bárki más helyett, és hogy akik kiemelkedőt nyújtanak, azok nem egy kiemelkedő csapatban nyújtanak kiemelkedőt, hanem egyszeűen ők a kiemelkedők bármiféle háttér nélkül, miközben a nem kiemelkedők meg egy jó homogén csapat, amit egy zseniális elme formált. Na, ez nettó faszság.

A félreértések elkerülése végett, egyfelől Cholo tényleg zseniális, és másfelől minden elismerésünk a BL-győztes Realé. Cseppet sem lennénk meglepődve, ha a BL egyéni elismerései alakultak volna így, ahol nyilván gáz volna nem figyelembe venni a győztest, pontosan úgy, ahogy a spanyol bajnokság játékosokat illető egyéni elismeréseinél nem figyelembe venni a spanyol bajnokot mindenképp gáz. Ronaldo persze valószínűleg mindig jobb játékos lesz, mint Diego Costa, de az egyéni teljesítmények a csapatsikerekhez való hozzájárulás kontextusában érnek bármit is, és ettől vérciki az egész LFP-gála.

Amiről egyébként azért tudtunk ilyen hosszan beszélni, mert olyan különleges dolgokról, amik a hétvégén történnek a madridi csapatokkal, egyáltalán nem tudunk. A Realnak győznie kell a Granada vendégeként, ahogy az Atlétinek is illik magabiztosságot sugározva behúzni a Córdoba elleni meccset, bármilyen felállásban. Még akkor is, ha a nyári veszteségek pótlása a legtöbb esetben egyelőre pontosan a veszteségek pótlására tett kísérletnek tűnik, ami alatt azt értjük, hogy újdonságok vagy többlet kevéssé mutatkoznak. Plusz elem talán csak Griezmannban van, de még belőle is ki kéne hozni, Filipe alighanem minőségileg pótolhatatlan, az pedig egyelőre nem derült ki, hogy az a Mandzukic, akit eddig láttunk, még nem az igazi, vagy éppenhogy az igazi. A három gól mindenesetre éppen feleaanyi, mint amennyit a persze utánozhatalan Larrivey (hello Cagliari-blog!) termelt a Celtának, ami mindkét játékosra nézve beszédes adat.

Larrivey

Igen, ez az a Larrivey, aki egyelőre 6 gól / 9 meccsnél tart a Celtával, aki tavaly 35 meccsen lőtte meg azt a 12 gólt a Rayóban, amennyihez 95 meccs kellett neki a Cagliariban (meccsenkénti 0.126-os átlag), amivel már akkor félisteni státuszba került. Ami persze egyáltalán nem meglepő, hiszen az a hír járja, hogy Larrivey a pályán kívül is pont annyira emberfeletti, mint a pályán: közvetlen srác, aki heti kétszer a szurkolókkal vacsorázik gyorséttermekben; ugyanolyan jól el lehet vele beszélgetni a londoni Tate Modern absztrakt expresszionista gyűjteményéről, mint a valamivel népszerűbb fingós-böfögős vígjátékokról; aki szabadidejében vagy az univerzum anyagának jelentős hányadát képező, titokzatos sötét anyag mibenlétét kutatja, vagy a külvárosi spanokkal fújja szét a vigói vasútállomást graffitikkel; aki ugyanúgy képes mindent megtenni hús-vér szeretteiért mint a világbékéért és egyéb elvont fogalmakért. Egyszóval csodálatos fickó, imádnivaló figura, és nem utolsósorban: kiemelkedő futballista. Larrivey. Hardcore. Odavagyunk érte.

Barcelona

És ha már Larrivey, akkor persze nem mehetünk el szó nélkül a Celta idei teljesítménye előtt, amihez persze Nolito góljai ugyanúgy kellenek, hogy ellensúlyozzák a védelmi hiányosságokat. Luis Enrique így jelen pillanatban nem csupán arra lehet büszke, hogy az aktuális csapatával vezeti a tabellát, hanem arra is, hogy a tavalyi csapatába fektetett munka idén beérni látszik. Mindemellett persze nem kérdés, hogy az idei csapatával el kell gázolnia a tavalyit, ha másért nem, hát azért, hogy feledtesse a klasszikó kudarcát, ami nem is annyira az eredmény miatt kudarc, mint inkább amiatt, hogy értelmezhetetlen volt, amit a Barca a második félidőben csinált – illetve hogy nem csinált voltaképp semmit.

A hétközben megszerzett első trófea sem jött könnyedén, és bár a Katalán Szuperkupa futballértéke nyilván nem mérhető egyéb trófeákhoz, egy Espanyol elleni derbit azért illik mindig komolyan venni. Ennek fényében érdemes értékelni a tizikkel kiharcolt győzelmet, ami akár az egész idei szezont is szimbolizálhatná abban a tekintetben, hogy pozíciókat tekintve ugyan minden rendben van, csak éppen az alapján, amit eddig láttunk, nehezen értjük, miért is. Komolyabb csapatokkal találkozva ugyanis eddig nem volt képes sokmindenre Luis Enrique gárdája, de az is igaz, hogy nem ismerjük a szerződési feltételeit. Valószínű azonban, hogy nem egy szezonban gondolkodnak Barcelonában, így lesz elég ideje építkezni. És hogy energiája is maradjon, ha a hétvégén minden jól megy, a második félidőben Messi akár pihentetheti is Luis Enriquét a BL-fordulóra tartalékolva.

További meccsek

A Depornak már csak azért is le kell győznie a forduló nyitómeccsén a Getafét, mert a kommentekben egyre inkább az a vélemény bontakozik ki, hogy az utóbbi nélkül is vidáman megvolna jövőre a Primera; a Real Sociedad a Málaga ellen próbálhatja összerakni egykori önmagát; a Rayo az Éibar ellen húzhatja be a pontokat; a Levante – Almería és az Elche – Espanyol más értelemben vett hardcore meccseket pedig nagykorú felügyelete mellett ajánljuk megtekintésre. Hajrá!