laligaloca

Három rangadónk is volt a bajnokság 24. fordulójában, ebből az egyik a legnagyobb derbi volt, a másik kettőn pedig a bajnokság sokéves minta szerinti élcsapatai mérkőztek egymással. Érdekesség, hogy mind a 3 meccsen vendéggyőzelem született. Az összes mérkőzésről szó lesz, mivel minden meccsen láttunk 1-2 említésre méltó jelenetet, míg pár jelentős bírói közbeavatkozásra is volt példa, azon már lassan meg sem lepődünk, hogy ezeknek jórésze indokolatlan volt. Hajtás után megnézzük a vasárnap este zárult forduló lényegét, mivel holnaptól már hétközi etapra kanyarodunk, amely csütörtökig fog tartani.

Unalomig ismételt szlogen a Barcelona kapcsán a labdatartás, ami de facto a klub futballfilozófiája, ha úgy tetszik modernkori ars poeticája. A Cruyff-féle holland iskolából rügyet bontó mágia, mely Pep Guardiola idején virágzott ki, alkalmas utódok nélkül hanyatlóban. A szemünk láttára berobbant, felnőtt, majd kiöregedett La Masía-növendékek arany generációjával az alapok is megremegtek. Kellő színvonalú utánpótlás nélkül pedig óhatatlan következmény a visszaesés. Temetni a Barcát így sem kell. Csak elfogadni a tényt: az egykor megingathatatlan óriás ma már törékeny.

Na igen, a jó öreg Granada. Hol egy kupac szedett-vedett, castingról behívott srácok benyomását kelti az andalúz csapat, hol pedig egy profi futballklubét, amely talán még eredményeket is képes elérni. Sajnos az utóbbi időben inkább az előbbit láttuk megvalósulni, pedig el lehet hinni, hogy a Granada igenis egy jó, ütőképes csapat. Az ütőképeset pedig már ki hogyan érti. Lapozás után pedig Ábellel rátérünk arra egy rövid időutazás keretében, hogy jövőre is a "kétcsapatos bohócliga" tagja lesz Lucas Alcaraz bandája. De miért?

Sevilla-posztsorozatunknak utolsó állomásához érkeztünk, melynek során már megismerhettük Andalúzia egyik legnépszerűbb csapatának szakmai hátterét, támadási mechanizmusait, így ebben az utolsó posztban a védekezésre és a hibákra térünk rá, hajtás után olvashatjátok!

A múlt héten kezdtem el itt a blogon a Sevilla-sorozatot, melynek keretein belül igyekszem feltárni az andalúz csapat sikerének titkát. Volt már szó Monchiról, Sampaoliról, labdakihozatalról... Most pedig folytatódik a támadások kivesézése, hajtás után ti is láthatjátok!

Legutóbbi posztomban már elkezdtem felvezetni a Sevilla játékának kielemzését, amelynek most már a második fejezetét olvashatjátok. Lesz benne szó a kapus bevonásáról a játékba, a labdakihozatalról, illetve megismerkedünk az andalúzok játékának legmarkánsabb elemével. Nem is húznám tovább a szót, csapjunk a lovak közé!

Két és fél éve az Eibar a másodosztály legszerényebb csapataként lett bajnok, és csak egy baszk férfi kezdeményezése miatt indulhatott el az élvonalban. Kilenc hónappal később a 81 lehetséges kimenetel sem segített a bennmaradásban, a Barca hanyagsága miatt az Eibar kiesett. Vagyis mégsem. Az Elche visszasorolásával az Eibar maradt az első osztályban, és az új edző érkezése óta már a nemzetközi porond is lőtávolon belül van.