laligaloca

Sevilla-posztsorozatunknak utolsó állomásához érkeztünk, melynek során már megismerhettük Andalúzia egyik legnépszerűbb csapatának szakmai hátterét, támadási mechanizmusait, így ebben az utolsó posztban a védekezésre és a hibákra térünk rá, hajtás után olvashatjátok!

ELLENPRESSZING

Az ellenpresszing, ellenletámadás, gegenpresszing -hívja mindenki ahogyan akarja- napjainkban már szerves részét képzi a futballnak és az arról szóló elemzéseknek, mióta Jürgen Klopp Borussia Dortmundja híressé tette, így hát a Sevilla se maradhatott ki a jóból. A különböző visszatámadási formákról korábban már írtam egy posztot, úgyhogy a részletes magyarázatba most nem mennék bele, a lényeg az, hogy a Sevilla a labdaközpotú letámadást preferálja ilyenkor, azaz miután elveszítik a játékszert, közvetlenül annak megszerzésére koncentrálnak, lehetőleg szűkítve a labda körüli területet és fokozva a nyomást a labdás játékoson. Ennek a feltételeit már támadás közben el kell kezdeniük megteremteni, azaz még labdabirtoklás során kialakítanak egy olyan struktúrát, amellyel a labda eladása után azonnal nyomást helyezhetnek az ellenfélre.

A játékosok igyekeznek ellenfeleiket az úgynevezett fedezőárnyékukban tartani, aminek következtében aztán a labdás játékos azonnal elveszíti passzolási lehetőségeit, kénytelen előrevágni a labdát, vagy ha nem teszi, komoly esély mutatkozik a labdavesztésre saját térfélen.

LETÁMADÁSNÁL

Sampaoli csapatai mindig is ismertek voltak nagy intenzitású játékukról, így nem meglepő, hogy Sevillában is ennek lehetünk szemtanúi. Aletámadást a csapatnál rendszerint egy ember vezeti az első vonalban, aminek célja a középső előretörés megakadályozása. Neki az elsődleges célja a labda szélek felé történő terelése, majd amint ez megtörtént, a csapat összehangoltan elkezd ebbe az irányba tolódni, hogy leszorítsa alapvonal felé a játékost.

Ami érdekes a Sevilla ilyen fajta játékában, az az emberfogás és területvédekezés váltakozása. Ők ugyanis ellentétben a legtöbb csapattal nem ragaszkodnak csak az egyikhez, hanem a labda helyétől függően váltanak a két szisztéma között. Így alakulhatnak ki a következő szituációk:

Itt a Sevilla jelentősen embercentrikusan védekezik, erőteljes rést hagyva a középpálya és a védelem között, ami azért különösen veszélyes, mert megfelelő stratégiával -fellőtt labdák megtartására- könnyedén a letámadásuk mögé lehet kerülni.

Itt már a tolódásnál látható jele a területvédekezésnek, ám még így is hajlamosak a csapatrészek közt területet hagyni. Azonban Iborra és N'Zonzi már jobban figyel a két sor közti terület lefedésére, kisebb kockázattal jár a presszing.

Végezetül pedig egy teljes mértékben területvédekezésen alapuló védekezés, ami nagyban köszönhető a szélekre szorításnak. Itt ugyanis könnyebb területvédekezésre váltani, hiszen a labdás játékosnak csupán 180º-os passzolási szög áll rendelkezésére az oldalvonal miatt.

Azonban már a letámadás is folyamatos javulást mutat, a Real Madrid ellen például már sikerült több területvédekezésen alapuló elemet is bevonni a játékba, ilyen volt Iborra szerepe is a középpálya mögött, de ha figyelmesen nézzük az alábbi illuszrációt, az is látszik, hogy sokkal kevésbé emberorientáltak a támadók, csak bizonyos területen belül ragaszkodnak ahhoz a módszerhez.

SAJÁT TÉRFÉLEN

Ha ki kell emelni a Sevilla játékának egy elemét, amiben nem egyedülállóak, sőt inkább átlagosak, az bizony a mély védekezés. A csapat ugyanis olyannyira a támadásokra épít, hogy egyrészt még a Barcelona ellen se húzódtak hátra saját térfelükre, másrészt a prioritások erőteljesen eltolódtak a támadások irányába, így aztán nem is lehet egyedi megközelítésről beszélni.

Amit el lehet róluk mondani, az az, hogy a Spanyolországban megszokott 4-5-1 és 4-4-2 között váltogatnak, általában inkább előbbi mellett téve le voksukat. Ebben a rendszerben pedig igyekeznek stabilitást biztosítani maguknak, alapvetően területvédekezéssel. Ezen túl megfigyelhető, hogy a csatár feladata a labda hátsó forgatásának megakadályozása, míg a középpálya és a védelem együttesen tolódva próbálja elkerülni az ellenfél áttörését az oldalvonal mentén. Amennyiben pedig az ellenfél középen próbálna áttörni, általában N'Zonzi és Iborra állják útjukat, szorosan rátapadva a labdás játékosra.

Annyit tehetünk még hozzá, hogy általában erőteljesen labdacentrikus a játékuknak ezen eleme, azaz próbálják presszionálni a labdát, rendszerint egyszerre ketten-hárman. Ezzel proaktívvá válik a védekezés és hátrafelé kényszeríti az ellenfelet, ugyanakkor azonban nagyobb az esélye annak, hogy egy sikeres kockázatosabb passzot követően az ellenfél tiszta helyzetet alakítson ki magának.

HIBÁK A JÁTÉKUKBAN

Mint minden másik csapatnál, úgy a Sevillánál is előkerülnek bizonyos hiányosságok, problémák a játékukkal kapcsolatban, amiknek leírása nélkül nem lenne elég hiteles egy ilyen poszt. Úgyhogy most egy kicsit beleássuk magunkat az andalúzok játékának tökéletlenségeibe.

Az első dolog, amit ilyenkor ki kell emelnünk, az a labdakihozataloknál jelentkezik, főként a középső blokk ellenében. Ilyen helyzetekben ugyanis a csapat hajlamos kettészakadni olyan értelemben, hogy hátul marad olyan négy-öt játékos, míg a többiek mélyen előrenyomulnak az ellenfél térfelén.

Egyébként ilyen helyzetekben szokott segítségükre sietni Samir Nasri, és végigkísérni az akciót, ám amennyiben ezt nem teszi meg, vagy valamilyen oknál fogva nincsen a csapatban, komoly kihívást tudnak nekik okozni az ellenfelek.

A második probléma az ellenfél térfelén szokott jelentkezni, mégpedig N'Zonzinál. A Stoke-ból igazolt játékos ugyanis hajlamos rosszul pozícionálni magát támadásoknál, mégpedig többféle módon. Amikor szélre kerül a labda, gyakran előfordul, hogy túlzottan biztonságra megy, azaz ahelyett hogy a pálya belseje felé biztosítana passzlehetőséget, visszazár a saját térfelére, ezzel szinte lassítva az akciót. A másik gyakori probléma pedig az egyszerű középpályás helyezkedésénél lép fel, azaz túlzottan sokat lép a labda felé, ha meg szeretné azt kapni. Ezzel szintén lassítja a támadásokat, valamint nem kínál tényleges előrehaladást az eredeti szituációhoz képest. Végezetül pedig hajlamos fölöslegesen cipelni a labdát, előre megfontolt szándék nélkül. Ez azt takarja, hogy megindul a labdával a védősoron keresztül, majd a szlalom legvégén a mellette álló csapattársnak tolja oda a játékszert, ezzel csupán időt vesztegetve.

Valamint védekezésben is akad probléma az andalúz alakulatnál, mégpedig a visszatámadás során. A komoly támadó fókusz mellet ugyanis időnként megfeledkeznek arról, hogy mi is lenne a pontos feladatuk védekezésnél, amire a vetélytársaiknál sokkal több bekapott góljuk is kiváló példa. Hajlamosak nem eleget kommunikálni ilyenkor, amivel vagy túl sok idők adnak a labdás játékosnak, vagy fejvesztve rohannak rá -ezesetben pedig szabadon hagyják a pálya többi részét. Ebből is következnek az olyan meccsek, mint például a Barca elleni, ahol a kézben tartott első félidő után kontrákból verték el őket a katalánok, vagy mint az otthoni Juventus elleni BL-csoportmeccs.

ÖSSZEGZÉS

Idén eddig a Sevilla látványosan bebizonyította, hogy az Emery-korszaknál is van feljebb, ugyanis egy egészen egyedi játékkal és stratégiai palettával veszik fel a harcot a liga másik három gigászával. A jövőjükkel kapcsolatban számos kérdés fölmerült, miszerint meddig juthatnak a Bajnokok Ligájában, hol végeznek a bajnokságban, marad-e Sampaoli...

Reményeink szerint mindkét sorozatban sikerül bravúrt végrehajtaniuk, de ez már csak a jövő zenéje...