Vizca Catalunya, Adiós Barca?
2015.09.27. 14:31 - Pedro el burro
Katalónia ma választ. Nem csak pártokat. A Junts pel Sí (Juntos por el Sí - magyarul együtt az igenért) tömörülés létrejöttével arról is döntés születhet, hogy a jelenleg széleskörű autonómiával rendelkező közösség, melyet „Madrid” egyedül az adózás terén tart rövid pórázon, önálló államként folytathatja létezését. A döntés a sportéletre nézve is forradalmi változást jelentene. Az is előállhat, a La Liga a Barcelona nélkül indul útjára pár éven belül.
Soy independentista! - azaz függetlenség párti vagyok. Sok politikus és közéleti személyiség szájából hangzottak el ezek a szavak az elmúlt hetekben. Hogy ne menjünk messzire, a Baryernnél dolgozó Pep Guardiola is kiállt az önálló katalán állam létrejöttéért küzdő politikai koalíció mellett, melynek kampányát teljes mellszélességgel támogatta is.
Mire ez a forradalmi vircsaft? Nos, teljesen leegyszerűsítve a helyzetet, Katalónia kulturális, nyelvhasználati, oktatási és önkormányzati autonómiája mellé gazdasági függetlenségét is szeretné kiharcolni, melyet a madridi kormányzat (jelenleg a spanyol néppárt, a PP (Partido Popular) irányításával) soha nem akaródzott megadni. Tény, Katalónia gazdasági ereje miatt lényegesen többet fizet be a „közös kasszába”, mint amennyit a fővárosból aztán visszaosztanak neki. A régió a spanyol állam egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke, mind a mezőgazdaság, mind az ipar (autógyártás, divat) terén kimagasló eredményekkel. Érthető, ha az önálló identitással rendelkező közösség nehezményezi, megtermelt javaik, miért a szegényebb területek, így Andalúzia vagy Extremadura felzárkóztatására fordítódnak, ahelyett, hogy a katalán közösség fejlesztését biztosítanák belőle.
A spanyol és az Arthur Mas (CIU, CDC) vezette katalán önkormányzat, a Generalitat huzavonája természetesen hamar nemzeti felhangot kapott, melyet Barcelonában a gonosz madridi kormányzat és a kihasznált, kifacsart katalán társadalom bajvívásaként festettek le. A történetben itt lép be a gránátvörös-kék futballklub, melynek sportsikerei nem csak a nemzeti büszkeség megélését szolgálják (el Clásico, nemzetközi sikerek, spanyol válogatottsági tagságok, stb.), az FC Barcelona sokak szemében a katalán „nemzeti tudat” létezésének kézzel fogható bizonyítéka is egyben. A Barcelona több mint klub (Més que un club), a Barcelona reprezentálja Katalóniát. Kész. Pont. Nincs vita.
Érthető tehát, hogy e kiélezett politikai helyzetben a klub, mely amúgy is ezer szállal van jelen a katalán közéletben (pl.: szeptember 11-i Diadán való részvétellel, mely a katalán nemzeti ünnep fő motívuma) fokozatosan egyre élesedő nyomás alá került. A média csak úgy ugrott minden elejtett félmondatra, vagy olyan Piqué-monológokra, amiben a játékosok saját világnézeteik hirdetésével álltak ki Katalónia mellett. Félreértés ne essék, nem csak a futballistákat tették próbára a kampány üzenetei, az egész katalán sport került lehetetlen helyzetbe: a friss Európa-bajnok kosárlabdázó Paul Gasolnak, de az úszófenomén Mireia Belmontének is nehéz pillanatokat kellett megélnie, amikor újságírók kamerái előtt vonták kétségbe a spanyol színek iránti elkötelezettségüket. Ami csak rápillantva az említett sportnagyságok válogatottban elért eddigi eredményeikre, megmosolyogtató.
A független katalán állam létrejötte, mely önmagában rengeteg kérdést vet fel (EU-tagság, nemzeti valuta vs. euró, stb.), a sportéletet is újrarajzolhatja. Az LFP (spanyol Hivatásos Labdarúgó Liga) nevében Javier Tebas elnök sietett is leszögezni, nem gondolkodik független Katalóniában, ám ha mégis bekövetkezne az új állam kikiáltása, a Barcelona nem állhat rajthoz a La Ligában. Az egy dolog, hogy a szamár (ez Katalónia egyik nemzeti szimbóluma) elvesztésével a spanyol pontvadászat is ivartalanításon esik át, amivel a La Liga sexy faktora is lényegesen csökken, ám ennél talán még fontosabb, hogy a fordulattal a katalán együttes élete is gyökeresen megváltozna.
Gondoljunk csak bele, az ősi rivális kiesése mit hozna magával! – már nem lenne több mint egy klub, hanem „a klub” lenne. A klub, mely ideológiai síkon bebocsájtást nyer létezésének fő célját jelentő „Nirvánába”, a független katalán államba, majd ugyan abban a pillanatban fel is olvad benne: létezésének addigi formája ugyanis e nézőpontból nézve értelmét veszti. Nem csak elvi síkon, a romantika és a filozófia világában, hanem gazdasági értelemben is. Mely tévétársaság fog fizetni egy enervált katalán bajnokság közvetítéséért, ahol a Sabadell-FC Barcelona vagy az Espanyol-Gimnástic Tarragona mérkőzések jelentik a rangadókat? Hogyan fogja a tv-s pénzek kiesése után a Barcelona fenntartani költségvetését? Ne csukjuk be a szemünket, sehogy! El kell adni a sztárokat. Igen, a Messiket is. Marad majd a La Masía, a saját nevelésre épülő futballfilozófia, a melldöngetés, melynek végén egy ibériai Ajax-szint valósul meg. Aki tehát most Vizca Catalunyát kiállt, ugyan azzal a mozdulattal adióst is inthet a ma koordináta rendszerében ismert Barcának. Ez a nagy büdös katalán paradoxon.