laligaloca

Sorozatunkban bemutatjuk a spanyol első osztály 2016-17-es szezonjának újoncait. A Leganés-Alavés-Osasuna hármas közül elsőként a mardidi kicsikkel foglalkozunk, akik történetük során először szerepelhetnek az elit kategóriában. Nézzük, mit kell tudni a Club Deportivo Leganésről!

A kezdetek

A minap alapításának 88. évfordulóját (június 23.) ünneplő egyesületet 1928-ban, Félix Pérez de la Serna elnök vezetésével hívták életre, mégpedig a pár évvel korábban indult amatőr csapat, a Club Deportivo Leones romjain. Az egyesület játékosai ekkor még gárnátvörös-kék szerelésben, fehér gatyában masíroztak a területi bajnokságban, majd a sorozat átszervezése (1934), illetve a spanyol polgárháború kitörése (1936) után a klub gyarkotlatilag megszűnt.

1946-ban találkozhatunk újra a nevével, a kasztíliai szövetség regionális bajnokságának nevezési lapján. Az egyesület színösszeállítása ekkor megváltozott: ugyan egy rövid ideig a zöld-fehérben pompáztak játékosai, kicsivel később átvették a ma is használatos kék-fehér csíkos szerelést. A klub az ’50-es években lassan lépdelt előre, s az 1953-54-es szezonban sikerült feljutniuk a Tercera Divisiónba, ami a spanyol negyedosztálynak felel meg. Sokáig nem tartott a fellángolás, mivel 6 évvel később búcsúztak a kategóriától és visszacsúztak a területi bajnokságba. A ’60-as és ’70-es évek alapvetően a regionális bajnokság és a Tercera közötti ingázással telt (ez alatt az időszak alatt a klub ötször váltott osztályt). Az állóvizet az kavarta fel, amikor 1978-ban a klub élére egy agilis és becsvágyó vállalkozó, Jesús Polo került, aki egészen 2005-ig töltötte be az egyesület elnöki tisztségét.

A CD Leganés anyagi helyzete stabilizálódott és a fokozatos építkezés eredményeként előbb a klub megszilárdította helyét a Tercerában, majd kicsivel később az osztályváltás is összejött: az 1987-88-as szezonban már a Segunda B-ben, azaz  a harmadosztályban találjuk a kék-fehéreket. Vízválasztó az évszám, hiszen összesen hat évet húztak le a kategóriában és innentől már csak feljebb léptek.

Amatőrökkel a Segunda A-ig!

A spanyol futballtérképre az 1993-94-es szezonban kerültek fel, amikor először álltak rajthoz a másodosztályban, azaz a Segunda A-ban. A feljutásért a Leganés az Elche, Xérez és a C. F. Palencia csapatával mérkőzött meg. A play-off során a madridiak egy mérkőzést sem veszítettek. Az eredmény csodaszámba ment, mivel a Leganés keretét döntően fiatal (22 éves volt az átlag életkor), amatőr játékosok adták. Ennek a legendás csapatnak a kezdő tizenegye: Javier Aguilera (kapus), Pizarro, Juanma, Mesas és Dorado (védelem), David, May, Fernando, Chuso (középpálya), Peces és Antonio (csatársor). 11 évig harcoltak ezután a másodosztályban, de az igazi szenzációt jelentő feljutás nem jött össze.

Ők is játszottak a Leganésben...

Sőt, a klub szinte minden szezonban a kiesés ellen harcolt (legjobb eredményük a 8. hely), és akadt olyan év is, amikor csak a szövetség által véghezvitt reformok (pl.: létszámemelés az 1994-95-ös kiírás után) vagy az ellenfelek kizárása (pl.: a fitzetésképtelen S.D. Compostela kizárása a 2002-es szezon után) mentették meg a Leganést a kieséstől. Ez alatt az időszak alatt olyan játékosok fordultak meg a csapatnál, mint a Real Madrid kölcsönjátékosa Samuel Eto’o (1997-1998, 28 mérkőzés 3 gól), a később az Osasunában és a Mallorcában is remeklő szintén kameruni Pierre Webó (2002-2003, 7 mérkőzés, nem szerzett találatot), vagy a majd edzőként a Sevillával három EL-serleget nyerő Unai Emery (2002-2003).

Samuel Eto'o a Leganés szerelésében

Búcsú a Segunda A-tól – avagya a Grinkbank-projekt

A 2003-04-es kiírásban a Leganés nagy tervekkel vágott neki a sorozatnak. A Primera Divisiónba való feljutást tűzte ki az új befektető, az argentin zeneipari mágnás Daniel Grinbank. A projekt ígéretesen indult: José Pekerman lett a Leganés sportigazgatgója és Carlos Aimar a csapat edzője. 15 játékos (köztük a fontosabbak: José Chamot, Claudio Enría, Frederico Domínguez, Nicolás Medina, Lucas Alessandria és Pablo Calandria) érkezett ekkor a klubhoz, többségük argentin, de akadt chilei labdarúgó is a keretben. Az eredmények azonban elmaradtak, a csapat a középmezőnyben küszködött, a pénz pedig 2004 januárjára elfogyott. Grinkbank így vette a kalapját, s vele együtt sok játékos is szabadon távozott. A zsoldossereg mögül a szurkolók is kihátráltak: a stabil 1500 bérletesből 980 maradt... A szezon végére teljes lett a káosz a klubnál. A kiesés elkerülhetetlen volt.

10 éves számüzetés és a csoda: Asier Garitano

A harmadosztályban (Segunda B) a klubnak sok idejébe telt,  mire újra felépítette magát és a feljutásra is esélyes együttesek között emlegették. 2005-ben távozott Jesús Polo, a Leganés tulajdonosa,  részvényeit a Rubén Fernández által vezetett pénzügyi konzorcium vásárolta fel, melyet a 2008-as gazdasági válság egy szempillantás alatt elmosott. Kifizetetlen számlák és omladozó keret maradt utánuk. A C.D. Leganés a megszűnés szélére került, de Felipe Moreno Romero, helyi vállalkozó, akinek spanyol és brazil érdekeltségei vannak, mentőövet dobott a klubnak. Felvásárolva az egyesület részvényeit lassú építkezés kezdődött felesége, az elnöki székbe juttatott María Victoria Pavón irányításával. 

María Victoria Pavón, a Leganés elnöke (balra)

Először rendezték klub anyagi helyzetét és felszámolták az adósságállományt, majd megkezdték a csapat megerősítését. Az áttörést a 2013-14-es kiírás hozta meg, amikor Asier Garitanót ültették a padra. A mester első szezonjában pragmatikus futballal kivívta a feljutást a Segunda A-ba, majd bentartotta az együttest (2014-15, 10 hely), hogy a következő évben kiharcolja a történelmi sikert: a Primera Divisiónba történő feljutást.

Asier Garitano, a mester

Mire lesz jó a C.D.Leganés?

Amíg nem zárul le az átigazolási időszak, pontosan nem lehet megmondani, mekkora játékerőt képvisel majd a C.D. Leganés a Primera Divisónban. Tény, a pepineros – uborkások, ez a csapat beceneve –az Éibar álmát élheti újra, mely a spanyol bajnokság Benjáminjaként ragadt meg a legjobbak között. Ha sikerül a másodosztályban is látott szigorú védekezését az elit kategóriában is megvalósítania, a Leganés életben maradhat a nagyvadak között, de ehhez szinte tökéletes szezont kell futnia.

Mire építhet Garitano?

A Leganés a spanyol csapatok többségéhez hasonlóan a 4-2-3-1 rendszerben játszik, melyben a középpályás labdaszerzés és a szélen történő támadásvezetés dominál. Garitano nem kedveli  a színészeket, ahogy a zsenik szerepét sem értékeli túl. A mester a csapatban hisz: minden játékosától elvárja az alázatot és a taktikai fegyelmet a közös cél érdekében. Az egyénieskedést nem szívleli.

A feljutó Leganés legjobbja: Alexander Szymanowski

A Leganés a feljutását jelentő 2. helyet jól szervezett védekezésének köszönhette: Garitano csapata 42 forduló alatt mindössze 8 alkalommal (ennél jobb mutatója csak a Gimnástic-nak volt) hagyta el vesztesen a pályát, sőt, saját stadionjában, az Estadio Municipial de Butarque-ben csupán két alkalommal kapitulált. A madridiak kiemelkedően teljesítettek hazai pályán: 38 rúgott és 14 kapott gól mellett a megszerzett 74 pontjukból 43-at „otthon” kapartak össze. A legjobb hazai mérlegük nekik volt a Segunda A-ban!

Garitano a 42 fordulós menetelés alatt a 23 fős keret minden játékosának lehetőséget adott, igaz, a csapat alapjának végig a Serantes (spanyol kapus)-Mantovani (argentin védő)-Rubén Peña (spanyol, középpályás, góljai száma a szezonban: 8, ma már az Éibart erősíti)- Borja Lazaro (spanyol, csatár, góljai száma a szezonban: 7, ma a Huesca játékosa)-Szymanowski (argentin középpályás) tengely számított. (Utóbbi a csapat legeredményesebb tagja, 12 szerzett találattal.) E törzs megerősítésére a klub eddig két igazolással tett kísérletet. Megszerezték végleg a brazil-portugál Gabrielt (középpályás, tavaly kölcsönben szerepelt a Leganésben, 7 gólt vert) a Juvétól, valamint érkezett a spanyol csatár, Guerrero ingyen a Sporting Gijóntól. Ez így még elég vékony, de mint tudjuk, a kis csapatok az átigazolás utolsó pillanatáig kivárnak a jó fogás reményében...

A klub teljes neve: Club Deportivo Leganés

Az egyesület alapításának éve: 1928

A klub színei: kék-fehér

A csapat stadionja: Estadio Municipial de Butarque (átadva: 1998. február 14.)

Befogadóképesség:  8138

A pálya mérete: 105 x 70 méter

A csapat beceneve: Pepineros (vagy Lega)

A bérletesinek a száma: több mint 6000

Rivális csapata: Getafe, Toledo