laligaloca

Sokáig azt tartották róla, ő lehet az Atlético Madrid Busquetsje. Cholónak mégsem kellett. Nagy útra szánta el magát így a Marca újságírója, aki Madridból Toscánába látogatott, hogy mikrofonvégre kapja Mario Suárezt, a matracosok saját nevelésű, Fiorentinához igazolt középpályását. A játékos már régóta édesgette a váltás gondolatát, mivel több lehetőségre vágyott. Először hagyta el Spanyolországot, így örömmel beszélt az új kihívásról, az olasz életről és álmairól. Cél a válogatott behívó. Interjú.

Új kalandba vágott bele, s már több hónapja él Firenzében. Hogyan érzi magát az új környezetben?

Boldog és elégedett vagyok. A város csodaszép, emellett a klub, a játékostársak és a szurkolók is gyorsam befogadtak. Persze kis időbe telt, mire teljesen beilleszkedtünk, de ha mérleget kellene vonnom, több a pozitívum.

Miben más a spanyol és az olasz futballkultúra?

A calcio folyamatosan fejlődik, de itt, ha idegenben játszol, azzal szembesülsz, hogy a pálya száraz és kemény, a fű nagy… és persze az ellenfél mindig összezár hátul. (nevet) A játék alapjaiban különbözik attól, amit az Atletiben megszoktam. A Fiorentina a labdatartásra törekszik és így keresi a gólhelyzet kialakítását, ezzel szemben az Atlético stílusa az volt, hogy sündisznó harcmodorra építve várta a kontrák indításának a lehetőségét. Mindkét harcmodornak meg vannak az előnyei, de különböző felfogásra épülnek. Mára teljesen elsajátítottam új csapatom játékstílusát és azonosultam vele.

Gondolom, nem okozott nagy nehézséget a váltás, hiszen ez már ötödik klubja pályafutása alatt…

A legegyszerűbb az lett volna, ha maradok az Atlético Madridnál, amit otthonomnak tekintek. Életem csapata a matracos klub, de eljött az ideje a külföldi kalandnak, így váltanom kellett. Több klub alkalmazásában is álltam már (az Atleti saját nevelése a játékos, de kölcsönben megfordult a Valladolid és a Celta csapatánál, valamint két évig szolgálta a Mallorcát is korábban - szerk.) , de ez az első eset, hogy elhagytam Spanyolországot, ami bátor lépés. A nyelvtől kezdve az időbeosztásig minden új számomra, ahogy a csapattársak is.

Mi az, amit a legnehezebb megszokni?

Őszintén szólva, szakmailag nagyobb kihívást jelentett a váltás, mint a privát élet terén. Természetesen hiányzik a családom és a barátaim, de jól érzem magam új otthonomban. Motivált az is, hogy a Fiorentinának vannak spanyol játékosai. A döntésem meghozatala előtt beszéltem velük, többek között Borjával, mert vele már korábban játszottam együtt, és meggyőztek, jó helyre kerülök.

Az olasz klubnál szolgáló honfitársai megkönnyítették a dolgát?

Természetesen. Korábban már nyaraltam Borjánál itt, és többször győzködött arról, megéri Firenzébe igazolni. Jó ajánlásokat kaptam tőle a klubról és a városról is.

Segítség ide vagy oda, az útja nem volt sima. Kezdetben nem játszott.

Valóban, nem indult jól az olasz kaland. Úgy volt, játszhatok az első fordulóban, majd kételyek merültek fel: a spanyol kupában összeszedett eltiltásomat hoztam magammal, ami miatt a mester órákkal a találkozó előtt úgy döntött, mást tesz a kezdőbe. Ezután pályára léphettem Torinóban, de kikaptunk, így mentem a padra. Mára azonban állandósítottam helyemet a kezdőben. Megdolgoztam érte, boldog vagyok.

Egyszer is felmerült önben, hogy rossz döntés volt a Fiorentinához igazolni?

Nem. Pontosan tudtam, hogy a megfelelő időben hagytam el az Atléticót. Ha arra a következtetésre jutsz, hogy elhagyod életed csapatát, mindent világosan kell látnod. Habár kezdetben nem játszottam annyit, mint szerettem volna, nem adtam fel, hittem magamban. Nem bánom a döntésem. Minden rajtam áll. Ha továbbra is megfelelően dolgozom, a mester (Sousa – szerk.) is számítani fog rám.

Stabil kezdőnek azért nem lehet nevezni, de a rotáció révén sokszor jut szóhoz.

A világ összes labdarúgóját az a cél hajtja, hogy játsszon, és megkérdőjelezhetetlen helye legyen csapatában, de csak nagyon kevesen tudják megvalósítani álmukat. Minden játékosnak minden pillanatban bizonyítani kell, hogy kiérdemelte a bizalmat. Ez a mentalitás vezetett ahhoz, hogy bajnoki esélyeink vannak az olasz pontvadászatban és Európában is megálltuk a helyünket.

Akkor kimondhatjuk, hogy jobban fekszik önnek a Fiorentina, mint az Atleti játéka?

Két teljesen eltérő futballfelfogásról van szó, de mindkét stílus egyaránt értékes. Itt a hangsúly a labda nélküli mozgáson és a rövidpasszos játékon van, s ez a felfogás kedvez nekem. Szabadabban játszom a pálya közepén és többet érkezem az ellenfél kapuja elé. Az Atleti pozícionális játékkal ért fel a csúcsra. Bízom benne, hogy az új játékkörnyezetben ugyan ilyen sikeres leszek.

Többet is van akkor játékban egy találkozó alatt?

Az Atletinél az alaptaktika úgy nézett ki, hogy minél előbb átjátsszuk a labdát az ellenfél térfelére, így 30-40 alkalommal találkoztam összesen a labdával. Firenzében egy mérkőzés alatt akár 90szer is játékba avatkozhatok.

Az Atletivel megnyerte a bajnokságot, a Fiorentinával is meglehet ez a bravúr?

Még a bajnokság első felében járunk! A klub az utolsó két kiírást egyaránt a 4. helyen zárta, de most többre vágyunk, hiszen a cél a Bajnokok Ligája-indulás, ahová csak három csapat kvalifikálhatja magát. Nem szeretnénk előre megénekelni a sorsunk. Mottónk, ahogy azt az Atléticónál is vallják: "Mindig a következő mérkőzésre kell koncentrálni." A többit meglátjuk!

Sousa már belső védőként is kipróbálta, hogy ment a játék a védelem tengelyébe?

Egész jól. A mester keze alatt játszottam már belső védőt, védekező középpályást és liberót (söprögető – szerk.) is. Azért vagyok itt, hogy hozzátegyek a csapat játékához, mindegy milyen pozícióban számítanak rám. Nyitott vagyok a tanulásra, hiszen ez csak segít a fejlődésben. Minél több pozícióban bizonyítok, annál komplexebb, jobb játékos válik belőlem.

Boldognak látszik, nem is hiányzik már az Atlético?

Dehogynem! A mindennapi teendőktől a csapattársakig, az erőnléti edzőktől, a klub alkalmazottain és a barátokon át, egészen az El Calderónig, sőt, a Bajnokok Ligájáig, mindenki és minden. A távolból követem a csapat eredményeit, és ha tudom, a mérkőzéseket is megnézem, beszélek a korábbi társakkal. De ez nem változtat semmin. A döntést, hogy elhagyom a klubot, már korábban meghoztam. Miguel Ángel Gillel megbeszéltük a lehetőségeimet, s után már nem volt hátraarc. Életem legfontosabb színterét hagytam hátra, de boldog vagyok. Nem vagyok híján semminek, otthon érzem magam a Fiorentinánál.   

Amikor elbúcsúzott, mégis nagyon elérzékenyült.

Ott volt az egész családom... A csapattársak csak azért hiányoztak, mert Oviedóban készültek, de sokan rámírtak. Ott ültem az elnök, Caminero és a kupák mellett és tudtam, életem csapatát hagyom hátra. Azt az egyesületet, ahol minden álmom valóra vált, ahol fontos címeket nyertem. Mindent ettől a klubtól kaptam, de új kihívásra volt szükségem, a Fio ezt megadta, így elfogadtam a sorsom. Elégedett vagyok a döntéssel.     

A távozás nehéz volt. Nem maradt más választása?

Így van. Már a téli átigazolási időszakban lépni akartam, de akkor nem engedtek el. Két év még hátra volt a szerződésemből, a legkönnyebb az lett volna, ha maradok, de csábított az új kihívás. Most azon vagyok, hogy nevet szerezzek Olaszországban.

Akkor mondjuk ki, azért hagyta el az Atletit, mert Simeone nem számított a szolgálataira. Nem jöttek ki egymással?

Edző-játékos kapcsolat volt közöttünk. Voltak jobb és nehezebb időszakaink, mert másképp gondolkodtuk bizonyos kérdésekről. Az volt a véleményem, többet kellene játszanom, ő nem így látta, de ettől eltekintve, tiszteltük egymást. Csak, hogy világos legyen mindenki számára, én döntöttem a váltás mellett, nem kergettek. Ez volt mindenki számára a legjobb döntés.

Letörte, mert nem kapott lehetőséget olyan mérkőzések után, mint mondjuk, amit a Stamford Bridge-n játszott?

Nézze, aki látott a pályán, tudja, a belem is kihajtottam a csapatért. Megszolgáltam a több játékidőt, de ez most már a múlt, nem akarok foglalkozni vele. S ha azt is gondolnám, igazságtalanság történt velem, az edzőnek van csak joga meghozni a döntést, kit küld a pályára. Tény, nehéz minden játékos kedvére tenni. De ennek vége, elmúlt.

Úgy érezte, többet várnak el öntől, mint a társaitól?

Mindig többet várnak el az embertől, ez természetes. Ami itt marad utánam, az a hozzáállásom és a díjak, amiket a csapattal együtt nyertem. Ismétlem, mindig azon voltam, hogy bizonyítsam, profi labdarúgóhoz méltó a hozzáállásom. Senki sem vethet a szememre semmit.

Azt mondta, előbb is elhagyhatta volna a klubot, megbánta, hogy nem tette meg korábban?

Semmit sem bánok. Igaz, januárban visszautasíthatatlan ajánlatot hagytam futni, mert akkor az edző nem engedett el. Erről meg van a véleményem, amit megmondtam a tréner szemébe, felesleges tehát a témára több szót fecsérelni. Mindenkinek akad olyan dolog a múltjában, ami jobban, és olyan is, ami kevésbé tetszik az embernek, de ezen már nem lehet változtatni.

A váltással nem csak a játékpercei nőnek meg akkor, hanem az esélye is, hogy tagja legyen a válogatottnak…

Így van, ez az egyik célom. Ha játszottam és folyamatosan jó teljesítményt nyújtottam, a szövetségi kapitány számított rám. Most azért dolgozom, hogy állandósítsam a formámat és helyemet a csapatban, így megszerezzem a jogot a behívóra. Ez a legfontosabb és legnagyobb elismerés, ami egy futballistát érhet.

Az Európa-bajnokság álom vagy elérhető cél?

Jelenleg az álom kategóriába tartozik. Hogy valósággá váljon, még rengeteget kell dolgoznom.

forrás: Marca.com