laligaloca

Rég hallatta a hangját. Most sem a szereplésvágy csábította a sajtó célkeresztjébe, hanem egy futballünnep lökte a rivaldafénybe. Francisco Gento López, vagy ahogy mindenki ismeri, Paco Gento, a "hőskorban" tette le névjegyét a Real Madridnál. Olyan csapattársak halványították csak el csillogását, mint Di Stéfano vagy Puskás. A kantábriai szélviharnak becézett Guarnizo-i születésű szélső októberben ünnepelte 81. születésnapját. A páratlan statisztikával rendelkező blancóval az AS.com munkatársa beszélgetett. Interjú.

Az el Clásico mindig is többről szólt, mint a futball. Történelmi, gazdasági, politikai és kulturális melldöngetés terebélyesedett a labdarúgó-mérkőzésre, mely sokszor oly hatalmas árnyékot vet, hogy az apropóját adó sportesemény eltörpül mellette. A felfokozott érzelmi hangulatban a két klub között keringő játékosokra a "júdás" bélyeget sütötték az elhagyott egyesület szurkolói. Lássuk, kikből lettek páriák egyik, illetve másik oldalon. A futballklasszikus legnagyobb júdásai következnek.

Múlt hétvégén végre elrajtolt hőn szeretett bajnokságunk, és a hétközi nemzetközi kupafordulók (és sorsolás) után máris "pirig-pereg" a történet a második kűrrel. Ahogyan azt Equinox már összefoglalta hétfőn, sípos seggű lovon és anyakoca lovagláson kívül volt itt kérem minden, mint a búcsúban. Lássuk, mi is vár ránk mától vasárnap estig:

A szuperkupa tipikusan az a kupa, amit mindkét fél szurkolótábora a legfölöslegesebb trófeának ítél... amíg meg nem nyeri. Utána már büszkén ordítják az ellenfél arcába, hogy ez is annyit ér, mint a többi... Az igazság valahol a két viselkedés között lehet. Az időzítés miatt szájbiggyesztve iramodik neki a szurkoló és nézi meg a "döntőt" (előfordul, hogy még a sör sincs behűtve), de meccs közben elkapja a hév és miközben ökölbe szorul a keze észre sem veszi, hogy egyre jobban akarja a trófeát...

A tavalyi szezont betetőzendő, újra spanyol belháborúnak lehetünk tanúi, a teljesen spanyol Európa Liga-elődöntő, a madridi BL-döntő és a néhány éve már megtörtént BL-es clásico árnyékában viszont végre nem egy unalomig ismételt párosítás jegyében telik egy spanyol házi rangadó Európában. A tavalyi bajnokság legjobb meccsei közé mind a 2 Real Madrid - Sevilla menet jelölhető lenne, a madridi a gólparádé (7-3) a teljes szezon legnagyobb lőtt gólszámával büszkélkedhet, meg a legjobb támadó focis erődemonstrációval is, az andalúz visszavágón pedig a Sevilla a Real egyik példátlan győzelmi sorozatát szakította meg (2-1).

Nincs megállás, ismét meglovagoljuk a történelem álomfoltos táltosát, hogy visszarepülve a múltba, felelevenítsük a spanyol labdarúgás egy-egy emlékezetes momentumát. Ezúttal 25 évet vágtázunk az időben, bekötött szemmel, természetesen szigorúan hátrafelé nyilazva, hogy halálának napján lerójuk tiszteletünket a Real Madrid páratlan támadójának, a Fekete Gyöngyszemnek a nagysága előtt. Tudjuk, ki volt az a Laurence Paul "Laurie" Cunningham?

Induljunk el a kályhától, mivel bonyolult szituációt fogok leírni. Adva van 1995 késő nyara/ősze.

Első filmkocka: Magyarország kirakatcsapata a tavalyi év BL-csoportos Anderlechtjét kiverve a főtáblára jutott (évekig magyar csapattól egyedülálló módon, ráadásul az egy 16 csapatos nehezebb BL-sorozat volt, kis országok csapatai számára). Ekkor többek között a Real Madriddal került egy csapatba ez a zöld-fehér magyar csapat, amelynek alulírott rendkívül drukkolt, ekkor még nagyon kicsi gyerekfejjel. Aztán jött egy meccs egy oroszlánbarlangban, a nagy Real Madrid otthonában, ahol valami Raúl González Blanco 17 évesen szórt egy mesterhármast, a realosok meg hatot lőttek közben. Ott valami végleg eldőlt, de ez akkor még nem volt világos.

Második filmkocka: utána ez a kissrác minden kedden rohant haza az iskolából, hogy az Eurogólokat lássa az Eurosporton. Hál' istennek, a spanyol bajnokságot is minden héten mutogatták, akkor még Mijatovic is a Valenciában játszott (ez bizony az őskorban volt...), és akkor tűnt fel számára egy piros-fehér csíkos mezes, kéknadrágos madridi csapat, valami Atlético, aki lelkes játékkal, klasszis szerb edzővel a padon bajnoki címet hozott a Calderónba, olyan játékosok kergették a labdát Radomir Antic kezei alatt mint Caminero, Kiko, a kapus Molina vagy a csapat szíve, esze, motorja, Diego Simeone. Valahol itt dőlhetett el, hogy adott kissrácunk számára nincs más választás, mint a spanyol foci, és imádni annak két óriását, amelyek közül a sors úgy akarta, hogy mindkettő Madridban székeljen, és riválisai legyenek egymásnak, de a kiskölyök erről akkor még mit sem tudott. Aztán meg már késő volt. A tüzet és a vizet is lehet hát szeretni, valahogy így, lelkesen, gyermeki, őszinte módon - rivalizálás nélkül.